Elhalasztják az V. Nemzeti VERSeny szuperdöntőjét, ahová az izsai Szeles Chloe is bejutott

Elhalasztják az V. Nemzeti VERSeny szuperdöntőjét, ahová az izsai Szeles Chloe is bejutott

Elhalasztják az V. Nemzeti VERSeny élő szuperdöntőjét, a verselőadásokat és versklipeket is felvonultató versenyt a rendkívüli jogrend életbe lépése miatt nem tudják megtartani a hétvégén a Nemzeti Színházban - tudatta a Magyar Versmondók Egyesülete.

A fokozatos járványügyi szigorítások mellett korábban korlátozott nézői részvétellel kalkuláltak a szervezők. A jelenlegi intézkedések nyomán viszont az a döntés született, hogy elhalasztják a szuperdöntőt, ahol nem pusztán a versmondásban jeleskednek a résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutatják kreativitásukat, tehetségüket.

A döntős versklipes alkotások minden évben százezres nagyságrendű nézőszámot produkálnak. A tavaszi elődöntőn a 260 versenyző közül, akik az internetre töltötték fel a versmondásukat, 138 versmondót juttatott tovább a zsűri és a közönség a középdöntőbe, ahol versklipet készíthettek a résztvevők. A versklipek most is megtalálhatók a Nemzeti VERSeny YouTube-csatornáján.

INTERJÚ SZELES CHLOEVAL

A felvidéki versenyzők közül a egyedüliként az izsai Szeles Chloe jutott a 30 legjobb közé. Kiss Judit Ágnes Szörnyszomszéd című versből készült klippel győzte meg a neves zsűrit (Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész és producer, Szabó László kommunikációs szakember, Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alfréd rendező).

 

 

A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház idén ötödik alkalommal hirdette meg a Nemzeti Színház főigazgatójának védnöksége mellett zajló, határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt. Az esemény elsődleges célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. Az idei tematika elsősorban a rendszerváltoztatásra és a kortárs költészetre, emellett Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulójára és a karanténhelyzetre tekintettel a járványra, az egészségre, a bezártságra és az összetartozásra épül.

EZ, ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Bárány János