Indul a Virtuózok nemzetközi évada sok meglepetéssel és igazi sztárzsűrivel

Idén sem maradnak magukra a komolyzene rajongói, sőt, most igazán nagy dobással arra készül a Virtuózok, hogy minden eddiginél több emberrel szerettesse meg az egyáltalán nem ciki, inkább izgalmas és lenyűgöző műfajt.

A hatodik évad túlnyúlik Magyarország határain, ezúttal még négy országból várták a legfeljebb húsz éves virtuózokat. Idén összefogtak a Visegrádi Négyek országai, vagyis Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia, valamint vendégként meghívták Szerbiát: ennek az öt országnak a csodagyerekei mutatkoznak be a Virtuózok V4+ - Közös nyelven zenélünk című műsorban.

November 20-án, péntek este 20.30-tól egy felvezető adással veszi kezdetét a népszerű komolyzenei tehetségkutató műsor legújabb évada, majd november 27-től minden ország négy-négy tehetsége méri össze tudását.

 

 

De melyik négy tehetséget küldik a magyarok, hiszen itt már számtalan Virtuóz bizonyította tehetségét? Bárkik is lesznek azok, nem maradunk le az izgalmas válogatóról, hiszen ez i látható lesz a pénteki adásban.

A legendássá vált ötösfogat, Miklósa Erika, Várdai István, Dr. Batta András, Balázs János és Kesselyák Gergely zsűritagokhoz Bogányi Gergely, Molnár Levente, Rácz Zoltán (Amadinda) és Pejtsik Péter csatlakozott, ők segítettek eldönteni, melyik négy magyar versenyző mutathatja meg a nemzetközi műsorban, mintegy hetvenmillió néző előtt a tudását.

Idén a korábbiakkal ellentétben nem volt kizáró ok a korábbi szereplés, vagy egyenesen győzelem, hiszen a szervezők számára fontos volt, hogy Magyarországot a legkiválóbb tehetségek képviseljék az öt országban egy időben sugárzott műsorban: ők a klasszikus zene jövője.

Amint megvan mindenhol a négy-négy kis virtuóz, mehet is a nemzetközi műsor: november 27-től minden résztvevő ország vezető tévécsatornáin egyidőben, péntek esténként 20.30-kor lesz majd látható a nemzetközi Virtuózok első évada.

Az öt országból több ezren jelentkeztek, a lakosság arányához képest a legtöbben Szerbiából.

 

Ida Nowakowska és Thomas Gottschalk (műsorvezetők)

 

Nyáron zajlottak az egyes országok előválogatásai, a járványhelyzet miatt a személyes meghallgatások mellett online formában is. Húsz fiatal tehetség, minden országból négy kapott lehetőséget arra, hogy az öttagú állandó nemzetközi és az aznapi Szuperzsűri előtt mutathassa be produkcióját.

Nem csak a versenyzők és a műsor nemzetközi idén, de a közreműködők is.

A műsor két házigazdája a legendás német showman, Thomas Gottschalk, minden idők egyik legnépszerűbb tévés műsorvezetője, aki már korábban is hallott a Virtuózokról és nagy örömmel vállalta el a műsorvezetést, és Ida Nowakowska, népszerű lengyel színésznő-műsorvezető.

A nemzetközi, állandó zsűri tagjai: Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán, Alicja Węgorzewska lengyel mezzoszoprán, Gabriela Bohacova cseh zenei fesztiváligazgató, Peter Valentovic szlovák karmester, Szerbiát pedig ketten, felváltva képviselik: Nemanja Radulovic hegedűművész és Silvana Grujic, a szerb köztelevízió zenei igazgatója, zongoraművész, zenetudós - mindannyian hazájuk kiválóságai, a kulturális élet csillagai. Nekik jut a nehéz döntés, hogy saját országuk indulóiból nyertest hirdessenek, de ha nem bírnak dönteni, kérhetik a minden adásban meglévő Szuperzsűri segítségét.

 

A zsűri Plácido Domingoval

 

Minden adásban más-más nemzetközi sztár vállalta a Szuperzsűri szerepét: az első elődöntőben Gabriel Prokofiev, brit-orosz zeneszerző, producer, Szergej Prokofjev unokája egészítette ki az öt tagú nemzetközi zsűrit. Utána Maxim Vengerov orosz hegedűművész, a harmadik adás Szuperzsűri tagja Coco König osztrák-magyar származású színésznő, a Jutalomjáték című film sztárja. A finálé-szuperdöntő különleges vendége és maga a szuperzsűri pedig Maestro Plácido Domingo.

Az elődöntő két fordulóból áll, országonként két-két versenyző képviselteti magát, ezt november 27-én és december 4-én láthatják majd a nézők.

A döntő is két fordulóban zajlik, december 11-én és december 18-án. Országonként a két-két legjobb versenyző végső összecsapása ez a két adás. Mindkét döntőben egy-egy különböző zeneművel készülnek a versenyzők. Országonként egy győztes versenyzőt hirdetnek a szuperdöntőben, azaz a Fináléban.

 

https://www.youtube.com/watch?v=QLoyiUElVOg

 

A műsorfolyamot szeptember első heteiben rögzítették Budapesten az Origo filmstúdióban. Mivel koronavírus-előírások miatt nem volt lehetőség élő adásra, sem közönségre, ezért idén különösen fontos szerepet kap majd a Virtuózok közösségi médiája és online platformjai, hogy a versenyzők és a közönség között mégis lehessen élő kapcsolat, interakció.

ATEMPO.sk