Ez a négyes képviselik Magyarországot a Virtuózok nemzetközi évadában – jön az elődöntő

Idén öt ország legjobbjai mutatkoznak be a komolyzenei tehetségkutatóban. A nemzetközi műsorfolyam magyar nyelven november 27-től látható péntek esténként 20.30-tól a Duna tévé műsorán.

Magyarországhoz a visegrádi négyek másik három országa, Csehország, Szlovákia és Lengyelország csatlakozott, valamint meghívták Szerbiát is. Mindegyik ország a saját legjobbjai közül válogatott, és négy-négy gyereket küldtek a Virtuózok nemzetközi megmérettetésre.

A válogatók összefoglalója után kiderült, hogy Magyarországot Abouzahra Amira (14) hegedűn, Patkós Maja (13) hárfán, Rozsonits Ildikó (14) zongorán és Schmalzl Ella (11) csellón képviselheti.

A hegedűn játszó Abouzahra Amira már harmadjára indult a versenyen. Ezúttal ugyanis annyira a krémek krémjét akarta kiválasztani a Virtuózok zsűrije, hogy nem volt kitétel, így korábbi versenyző vagy győztes is jelentkezhetett.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Újra próbára tette magát Patkós Maja is, aki alig múlt kilencéves, amikor először feltűnt a Virtuózokban, 2016-ban. Ő a testvére hatására kezdett hárfázást tanulni, de elég gyorsan lekörözte nővérét, pedig egy évvel később iratkozott be az órákra.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Rozsonits Ildikó zongorajátékával elbűvölte a zsűrit. A fiatal lány ötéves kora óta játszik a hangszeren, napi hat órát gyakorol, mostanra pedig professzionális szintre jutott és a Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe jár.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A legfiatalabb továbbjutó versenyző, Schmalzl Ella, aki nem csak cselló játékával bűvölt el mindenkit, énekelni is kiválóan tud.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

 

Továbbjutók országonként

Magyarország

Abouzahra Amira (14) hegedű
Patkós Maja (13) hárfa
Rozsonits Ildikó (14) zongora
Schmalzl Ella (11) cselló

Szlovákia

Ajna Marosz (13) furulya
Alzbeta Reháková (18) ének
Teo Gertler (12) hegedű
Vanesa Cierna (19) ének

Lengyelország

Zarina Zaradna (9) hárfa
Dawid Siwiecki (14) harmonika
Maciej Smolag (17) zongora
Michal Korzen (13) zongora

Csehország

Martin Sulz (18) harmonika
Eduard Kollert (17) hegedű
Eliska Tkadlcíková (18) zongora
Ján Voboril (15) kürt

Szerbia

Vuk Vukaljovic (15) gitár
Kristina Vasic (8) szaxofon
Lana Zorjan (11) hegedű
Petra Spasojevic (15) zongora

ATEMPO.sk