Ők kapták az idei Harmónia-díjakat

Ők kapták az idei Harmónia-díjakat

Kilencedik alakalommal adták át a Harmónia-díjakat, a szlovákiai magyar zenei élet egyetlen szakmai elismerését. A gálára ezúttal is a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban került sor.

2020-ban új kuratórium alakult, akik néhány dologban megváltoztatták a korábbi hagyományokat. Megszűntek a kategóriák és minden évben egy ember kaphatja csak meg az elismerést, valamint kiosztják az életműdíjat és a közönségdíjat is.

A kuratórium tagjai

Lakatos Róbert (elnök)
Buják Andor
Cseh Tamás
Emmer Péter
Madarász András
Szalay Szilvia
Vadkerti Imre
Vida Igor

Az eseményt a helyszínen, online és a Pátria Rádióban lehetett figyelemmel kísérni. Színes műsorral készültek a szervezők, így a komolyzenétől a jazzen át a pop zenéig mindenből kaphattunk ízelítőt. És mindezt kitűnő hazai művészek előadásában.

Elsőként az életműdíjat adták át, melyet ezúttal posztumusz az alsószeli születésű Balogh Csaba karnagy, zenetanár, tankönyvíró, a felvidéki kórusmozgalom ikonikus alakja kapta, aki idén májusban hunyt el!

Az este folyamán színpadra állt a Rácz Cello Quartett, a RÉV zenekar, Sipos Dávid és zenekara, Szarka Gyula és zenekara, valamint Ruszó Tibi is.

Az idei Harmónia-díjat a három jelölt közül a rozsnyói Farkaš Árpád zongoraművész kapta.

Árpád zenész családban született, 1971. augusztus 12-én Rozsnyón. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte a helyi zeneiskolában, majd a kassai konzervatóriumban tanult tovább. 1995-től hivatásos zenészként dolgozik, mellette immár 22 éve tanít és zenét ír. Jelenleg a rozsnyói zeneiskolában és Eperjesen a konzervatóriumban jazz-zongorát oktat. Olyan kiváló jazz zenészekkel játszott együtt, mint Peter Lipa, Oskar Rózsa, Barbara Botošová, Winand Gábor, Ifj. Sárközi Lajos és Fekete-Kovács Kornél. 10 év tanítás után Tornalján megkapta a díszpolgári címet, majd szülővárosában a polgármesteri díjat. Zongoristaként részt vett egy európai zenei turnén a világhírű IL DIVO énekegyüttessel, ahol az a megtiszteltetés érte, hogy Európa legnevesebb színpadain léphetett fel.

Végül a közönségdíjast is kihirdette Lakatos Róbert, a kuratórium elnöke, így Sárközi Pál prímás vehette át az elismerést.

 

Itt visszanézhető a gála:

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Videó: Ma7