Rozsonits Ildikó és Ajna Marosz is a Virtuózok nemzetközi évadának nyertesei

Rozsonits Ildikó és Ajna Marosz is a Virtuózok nemzetközi évadának nyertesei

Véget ért a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató hatodik évada, a V4 + Közös nyelven zenélünk című műsorfolyam. Pénteken este öt győztest hirdettek, minden résztvevő ország egy-egy fiatal tehetsége került a dobogó legfelső fokára.

A műsor most először lépett ki Magyarország határain kívülre, mégpedig úgy, hogy a fellépőket és a zsűrit a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia), valamint Szerbia adta.

 

Rozsonits Ildikó

 

Magyarországról végül Rozsonits Ildikót választotta a zsűri, aki nagyon élvezte az előadást, ami látszott is rajta. Végig önfeledten, boldogan játszott a zongorán, mint egy igazi komolyzenész.

A 13 éves Ajna Marosz lett a legjobb szlovák virtuóz, aki furulyajátékával még Maestro Plácido Domingót sem hagyta szó nélkül és egy nagyon nagy művésznek nevezte őt. Ajna magyar származású, édesanyja Marosz Diána Kecskeméten született, az Arcus kórus karnagya, zenetanár és fordító Zsolnán.

 

Ajna Marosz

 

A lengyel Dawid Siwiecki és a cseh Martin Šulc harmonikával nyűgözték le a zsűrit és lettek az országuk legjobbjai. Szerbiából pedig végül a 15 éves Vuk Vukajlovic gitárművész érdemelte ki az első helyet.

 

Virtuózok

 

A szuperdöntőben Plácido Domingo világhírű spanyol operaénekes és karmester, aki már régóta a Virtuózok pártolója, a zsűrizés mellett fia, Plácido Domingo Jr. szerzeményét is elvezényelte.

 

Placido Domingo

 

A győztesek főnyereménye fejenként bruttó 15.000 euró, ami mindenképp jó helyre került, tanulmányaik támogatására és hangszer vásárlásra fordíthatják majd azt.

Emellett összesen 10 különdíjat is kiosztottak, amit sajnos a vírushelyzet miatt nem volt lehetőség személyesen átadni mindenkinek. A pozsonyi Gertler Teo viszont személyesen vehetett át Plácido Domingótól az elismerést.

 

Gertler Teo

 

NÉZZÉTEK VISSZA AZ EDDIGI ADÁSOKAT

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Virtuózok