Magyar lemezek a nemzetközi világzenei toplistákon

Magyar lemezek a nemzetközi világzenei toplistákon

Két magyar előadó, az Ötödik Évszak, valamint Lakatos Mónika és a Cigány Hangok albuma is felkerült a rangos nemzetközi világzenei toplista, a WMCE legfrissebb kiadására. Előbbi a Fonó Records, utóbbi a Folk Európa gondozásában jelent meg.

Az Ötödik Évszak Ne rejtsd el című lemeze a 11. helyen szerepel a World Music Charts Europe januári listáján, Lakatos Mónika és a Cigány Hangok Hangszín című anyaga pedig a 19. helyre került. Lajkó Félix új lemeze, a Start pedig a Balkan World Music Charts negyedéves listáján lett a 3. helyezett.

Három évvel ezelőtt egyfajta világzenei supergroupként alakult meg az Ötödik Évszak, amelynek bemutatkozó lemeze került most a WMCE Top20-as listájára. A csapat muzsikájában a magyar népi hagyományok és a francia sanzon találkozik. A dalok alapját a Kárpát-medencei népzene adja, ebből nyitnak az improvizatív műfajok felé, felhasználva József Attila, Szép Ernő, Csoóri Sándor és Victor Hugo költeményeit.

 

 

Az Ötödik Évszak tagjai több formációban (Lajkó Félix, Buda Folk Band, Dresch Vonós Quartet, Magyar Állami Népi Együttes) váltak ismertté és szereztek tapasztalatot. Izabella Caussanel énekel, mellette Hegedűs Máté (hegedű), Csoóri Sándor "Sündi" (brácsa, hosszúnyakú tambura, koboz, ének), Zimber Ferenc (cimbalom) és Szabó Csobán Gergő (bőgő, ének) játszik. Az Ötödik Évszak fellépett a tavaly őszi budapesti világzenei expón, a Womexen.

 

 

A korábban a Romengo együttesből ismert énekesnő, Lakatos Mónika a Womex életműdíját vehette át tavaly a Müpában. "A Cigány Hangok anyaga olyan régi dalokra épül, amelyek a közösségünkben élnek vagy éppen kezdenek feledésbe merülni. A zenei kíséret itt egyszerűbb, letisztultabb, miközben az élő előadásokon változó összetételű közreműködőkkel, fiatalabb és idősebb előadókkal fogunk együtt dolgozni" - mondta Lakatos Mónika korábban.

 

 

A régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listájának harmadik helyére került Lajkó Félix & Band Start című albuma, amelyet a Fonó adott ki. A november elején megjelent anyagot a virtuóz vajdasági hegedűművész öttagú zenekarával több emlékezetes koncert után vette fel. Az albumon új Lajkó-szerzemények, inspiráló zenefolyam hallható kiváló alkotótársak közreműködésével.

ATEMPO.sk / MTI