Szombaton a második élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők A Dal 2021 színpadán. A négy válogatóból összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó 8 pedig már a fináléban mérettetheti meg magát, március 13-án.
Ezúttal már felvidékiek is színpadra állnak. Hallhatjuk majd a csallóközcsütörtöki Phoenix RT és Diószegi Kiki közös dalát, valamint a peredi Noémo friss szerzeményét.
A második válogatóban az alábbi előadók dalai versenyeznek (betűrendben):
Andelic Jonathan – Áldom
anevemandras (Kállay Saunders) – Hazaérek majd
GERENDĀS ft. Dárdai Blanka – Senkié
LongStoryShort! – Talán Holnap
No Sugar – Falak
Noémo – Hableány
Pejtsik Panna – Fehér Elefánt
Phoenix RT feat Diószegi Kiki – Jelzőfény
Szabó Leslie – Legyen másnak is jó
YOULÏ - A legjobb
A Dal 10. évadának első élő adása bővelkedett a látványelemekben, emellett számos újdonságot hozott. A műsorvezetőpáros a dalverseny történetében először két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie. A jubileumi műsor további különlegessége, hogy nemcsak a végső győztes, hanem mind a nyolc döntőbe jutó dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban. A március 13-ai fináléban a zsűri által legjobbnak ítélt, legmagasabb pontszámot kapó 4 produkcióra szavazhatnak majd a nézők, az ő szavazataik alapján kerül kihirdetésre a végső győztes. Az év dalának előadója 10 millió forint pénzjutalmat kap. A zsűri pontjai alapján legjobb 4 közé kerülő másik 3 produkció 5-5 millió forinttal gazdagodik. A további 4 döntős versenyző 1-1 millió forint díjazásban részesül.
A Dal 2021 szombat esténként a Duna Televízió műsorán 19.35-kor veszi kezdetét.
ATEMPO.sk / MTVA
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!