Ők öten jutottak tovább A Dal 2021 második adásából – Felvidéki az elődöntőben

Ők öten jutottak tovább A Dal 2021 második adásából – Felvidéki az elődöntőben

Ismét tíz produkció mérettette meg magát A Dal 2021 második jubileumi műsorában, melyből öten jutottak tovább. Az első helyen a zsűri döntése alapján az utolsóként színpadra álló, magyarul éneklő Kállay Saunders (anevemandras) végzett Hazaérek majd című dalával.

A műsorban felvidékiek is színpadra álltak, akiktől kitűnő előadásokat láthattunk. Noémo Hableány című varázslatos dalával és előadásmódjával elbűvölte a zsűrit, így a pontszámok alapján továbbjutó helyen végzett.

A Phoenix RT Diószegi Kikivel kiegészülve egy brutálisat zúzott, az egyik leglátványosabb produkciót adták elő. A zsűri pontszámai alapján holtversenyben végeztek az 5. helyen, de sajnos a nézők döntése alapján már nem folytathatják a műsorban a szereplést.

Szintén továbbjutott GERENDĀS és Dárdai Blanka közös dala, a Senkié, valamint Szabó Leslie a Legyen másnak is jó szerzeményével.

A nézők döntése alapján végül ötödikként Andelic Jonathan és az Áldom került az elődöntőbe.

Ezúttal is négy szakmai kiválóság véleményezte a produkciókat. A korábbi évekből ismerős zsűritagok: Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, valamint Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere. Hozzájuk csatlakozott újoncként Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész.

A második válogató extra produkciójában az Omega tavaly elhunyt tagjaira emlékeztek a Fatal Error Keresztes Ildikóval kiegészülve.

EZ, ATEMPO.sk