Ma este folytatódik A DAL könnyűzenei műsor, ahol újabb felvidéki mutatkozik be. Visszatér a színpadra a párkányi Szekér Gergő, aki ezúttal a nyárasdi származású Varga Viktorral készített közös dalát mutatja be Hazatérsz címmel.
„Sikerült eltalálnia azt a stílust, amiben én szeretek fogalmazni a dalaimban, hogy egyszerre több jelentéssel is bír a szöveg, és sokrétű üzenetet hordoz magában. Mindenkit másként szólít meg." - árulta el Gergő a portálunknak adott interjúban.
„Először vettem részt ennyire részletesen egy dalszöveg megírásában, nagyon izgalmas játék volt.” - tette hozzá Viktor.
Két felvidéki, egy dal (INTERJÚ)
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS-szavazáson keresztül, így idén is aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. Aki teheti segítse a felvidéki produkciókat.
A dalok elhangzása után SMS-ben szavazhatunk az elődöntőbe nem jutott 6 versenydalra, a műsorban elhangzó szavazás lezárásáig. A nézőktől legtöbb szavazatot kapó versenydal jut tovább az elődöntőbe.
Egy telefonszámról összesen legfeljebb 20 darab érvényes szavazat adható le. SMS-ben a fellépők kódját kell elküldeni a +36 20 44 22 999, +36 30 44 22 999 vagy +36 70 44 22 999 telefonszámra, az üzenet ára alapdíjas. Szekér Gergő kódja a 30-as.
EZ, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!