Ők öten jutottak tovább A Dal 2021 harmadik adásából

Ők öten jutottak tovább A Dal 2021 harmadik adásából

Szombat este ismét tíz produkció mérettette meg magát A Dal 2021 harmadik jubileumi műsorában, melyből öten jutottak tovább.

Első helyén holtversenyben végzett Katona Petra, valamint a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos.

A műsorban újabb Felvidéki is színpadra állhatott, a párkányi Szekér Gergő mutatta be dalát. A pontszámok alapján az ötödik helyen, de sajnos a nézők döntése alapján már nem folytathatja a műsorban a szereplést.

 

Szekér Gergő

 

Szintén tovább jutott a Pink & The Panthers, akik a harmadik helyen zártak a Sodor a szél című dallal, a negyedik helyen pedig a Beneath My Skin és az Ébredj! végzett 30 ponttal.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Nagy Szilárd feat. Ragány Misa és a Drága hazám című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

Ezúttal is négy szakmai kiválóság véleményezte a produkciókat. A korábbi évekből ismerős zsűritagok: Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, valamint Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere. Hozzájuk csatlakozott újoncként Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész.

A harmadik válogató extra produkciójában a Karthago együttes Vastag Csabával közösen adta elő Apáink útján című dalát.

ATEMPO.sk