Elhunyt Gerzanics Magdolna népzenekutató

Elhunyt Gerzanics Magdolna népzenekutató

Meghalt Dr. Gerzánics Magdolna ungvári születésű Életfa-díjas néprajz- és népzenekutató, újságíró, a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetője – tudatta honlapján a szövetség.

A népzenei mozgalomban méltán elismert szakembere 1934-ben a kárpátaljai Ungváron született, gyerekként élt Zalában, Erdélyben majd Németországban. A Pécsi Tanárképző Főiskolán, magyar - ének-zene szakon végzett. Az ELTE néprajzi tanszékén fejezte be tanulmányait, majd megírta doktori disszertációját, melyben Komárom-Esztergom megye 3 magyar, 3 német és 3 szlovák falvának népzenei hagyományát és szokásait dolgozta fel, érintve a tárgyi kultúra értékeit is.

Dr. Gerzanics Magdolna népzenekutató, újságíró, utolsó napjáig az irodalom, a zene, a népzene, népművészet és néprajz szolgálatában állt. A Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetőjeként, majd tiszteletbeli szakmai vezetőjeként tevékenysége sokrétű volt. Szakmai előadásokat tartott népzenei táborokban és képzéseken, zsűritagként értékelt különböző népzenei versenyeken és vetélkedőkön, segítséget nyújtott szólistáknak, népdalköröknek, felügyelte a Szövetség működésének szakmaiságát, újságíróként folyamatosan tudósított rendezvényeinkről.

Sokat tett a határon túli magyarság, s a magyarországi kisebbség hagyományőrző tevékenysége érdekében, különösen ahol született, Kárpátalját tekintette szívügyének. Szakmai segítség nyújtása mellett szakkönyveket gyűjtött és adományozott részükre. Rendszeresen zsűrizett a Vass Lajos Népzenei Verseny felvidéki döntőiben is.

Honlapján így vallott: „fontosnak tartom, hogy minél nagyobb körben terjedjen az a kultúra, amelyet magunkénak érezhetünk, ami bővíti ismereteinket és növeli a világ előtt tekintélyünket.”

Tapasztalatait, tudását, könyvek és újságcikkek őrzik. Önzetlensége, segítőkészsége példaértékű volt.

ATEMPO.sk / vasslajos-szov.hu