Beyoncé rekordot döntött, már csak Solti György áll előtte - ők a Grammy 2021 díjazottjai

Beyoncé lett a legtöbb díjat begyűjtő női előadó a Grammy történetében, miután a vasárnapi, 63. gálán nyert trófeákkal együtt már 28 győzelmet aratott.

Már csak egyetlen zenész előzi meg, Solti György világhírű magyar karmester, akit 31-szer tüntettek ki az Amerikai Lemezakadémia díjával, de a 39 éves énekesnőnek jók az esélyei, hogy a jövőben őt is beérje - írta a Variety.com.

Beyoncé kapta novemberben a legtöbb, kilenc jelölést, vasárnap pedig a legtöbb, négy kategóriában aratott győzelmet: kettőt - köztük a Brown Skin Girl-ért a legjobb zenei videó díját - a gála előtti ceremónián, a másik kettőt az esti tévéközvetítés idején. A legjobb rapdal kategóriájában Megan Thee Stallionnal a Savage (Remix) című számmal győzött, a legjobb R&B felvétel díját a Black Parade-ért kapta.

A 28 trófeával a teljes mezőnyben a hatodikról a második helyre ugrott előre, amelyen Quincy Jonesszal osztozik.

Taylor Swift lett az első nő, aki az év albuma kategóriában háromszor is nyert, vasárnap este a Folklore-ért tüntették ki. Először 2010-ben aratott győzelmet második stúdiólemezével, a Fearless-szel, majd 2016-ban ötödik albumával, az 1989-cel. A Folklore az énekesnő nyolcadik lemeze.

A férfi előadók közül hárman - Frank Sinatra, Paul Simon és Stevie Wonder - nyerték el háromszor a kategória díját.

Az idei díjátadón egyértelműen a női előadók domináltak. A négy legfontosabb díjat nők vihették haza: Swifté lett az év albuma, Megan Thee Stallion a legjobb új művész kategóriában nyert, Billie Eilish két egymást követő évben is megkapta az év felvételéért, H.E.R. pedig az év daláért járó díjat.

Megan Thee Stallion három díjat is átvehetett, egyben ő lett a Grammy-történelem első női rappere, aki a legjobb rapdalért kapott elismerést.

Két díjat nyert H.E.R., Fiona Apple, Kaytranada, a tavaly elhunyt John Prine és az idén elhunyt Chick Corea.

A gálát Trevor Noah humorista vezette élőben Los Angelesből, a nézők a világjárvány miatt maszkot viseltek, a kötelező távolságot megtartva kis kerek asztaloknál ültek.

A zeneszámokat felvételről mutatták be. Swift 2016 óta először lépett fel a műsorban, a nézők láthatták Eilish, Cardi B, Bad Bunny, Miranda Lambert, Maren Morris és Harry Styles műsorát, aki a Watermelon Sugar című dallal a legjobb szóló popelőadás díját nyerte.

A 83 kategóriában kiírt díjak átadó gáláját eredetileg január végére tervezték, de a pandémia miatt az eseményt el kellett halasztani.

 

63. Grammy Awards – a fontosabb kategóriák és díjazottak

Az év felvétele – EVERYTHING I WANTED - Billie Eilish
Az év dala – I CAN'T BREATHE - H.E.R.
Az év albuma – FOLKLORE - Taylor Swift
Legjobb új előadó – MEGAN THEE STALLION

Legjobb pop szóló előadás – WATERMELON SUGAR - Harry Styles
Legjobb popduó vagy popzenekar előadás – RAIN ON ME - Lady Gaga with Ariana Grande
Legjobb hagyományos popalbum – AMERICAN STANDARD - James Taylor
Legjobb popalbum – FUTURE NOSTALGIA - Dua Lipa

Legjobb dance-felvétel – 10% - Kaytranada Featuring Kali Uchis
Legjobb dance vagy elektrozenei album – BUBBA – Kaytranada

Legjobb rock előadás – SHAMEIKA - Fiona Apple
Legjobb metál előadás – BUM-RUSH - Body Count
Legjobb rockdal – STAY HIGH - Brittany Howard
Legjobb rockalbum – THE NEW ABNORMAL - The Strokes
Legjobb alternatívzenei album – FETCH THE BOLT CUTTERS - Fiona Apple

Legjobb r&b előadás – BLACK PARADE - Beyoncé
Legjobb hagyományos r&b előadás – ANYTHING FOR YOU - Ledisi
Legjobb r&b-dal – BETTER THAN I IMAGINED - Robert Glasper Featuring H.E.R. & Meshell Ndegeocello
Legjobb r&b-album – BIGGER LOVE - John Legend
Legjobb rap előadás – SAVAGE - Megan Thee Stallion Featuring Beyoncé
Legjobb rapdal – SAVAGE - Megan Thee Stallion Featuring Beyoncé
Legjobb rapalbum – KING'S DISEASE - Nas

Legjobb countryelőadás – WHEN MY AMY PRAYS - Vince Gill
Legjobb countrydal – CROWDED TABLE - The Highwomen
Legjobb countryalbum – WILDCARD - Miranda Lambert

Legjobb improvizációs jazzelőadó – ALL BLUES - Chick Corea
Legjobb vokális jazzalbum – SECRETS ARE THE BEST STORIES - Kurt Elling Featuring Danilo Pérez
Legjobb instrumentális jazzalbum – TRILOGY 2 - Chick Corea, Christian McBride & Brian Blade

Legjobb latinzenei popalbum – YHLQMDLG - Bad Bunny
Legjobb gosplealbum – GOSPEL ACCORDING TO PJ - PJ Morton

Az év popzenei producere – ANDREW WATT
Legjobb remixfelvétel – ROSES (IMANBEK REMIX) - Imanbek Zeikenov, remixer (SAINt JHN)
Legjobb zenei videó – BROWN SKIN GIRL - Beyoncé, Blue Ivy & WizKid
Legjobb zenei film – LINDA RONSTADT: THE SOUND OF MY VOICE

Az összes jelölt és díjazott listáját ide kattintva lehet megtekinteni. 

EZ, ATEMPO.sk / MTI