A Nemzetközi Tuba Szövetség (ITEA) innovációs díját, a Jim and Jamie Self Creative Awardot Szentpáli Roland és Juhász Zoltán hangszerinnovációja, a TWOBA nyerte el. A magyar fejlesztés a legfontosabb nemzetközi szakmai szövetség elismerésében részesült.
A Nemzetközi Tuba Szövetség szakmai bizottsága kétévente több kategóriában is díjazza a szakma legjobbjait. Idén júniusban nemzetközi konferencia keretében hirdették ki az elismeréseket. A szövetség 2004-ben hozta létre Jim and Jamie Self Creative Awardot, amit idén Szentpáli Roland és Juhász Zoltán, aranykoszorús hangszerkészítő mester fejlesztése, a twoba nyert el.
„Hosszú évek próbálkozása, ötletelése után született meg a TWOBA alapját képező kettős mozgatású billentyű rendszer. Külföldi hangszerkészítő mestereket is felkerestem azzal, hogy az általam megálmodott játékpozícióhoz átalakíttassam a hangszer ventilzetét. Erre azért volt szükség, hogy a tuba akusztikailag és tartási pozíciójában is alkalmasabb legyen a szólójátékra. Végül Juhász Zoltán fejlesztette ki azt a mechanikát, ami
a nyomó ventilt húzó mozgatásúvá alakítja át, lehetővé téve, hogy a muzsikusok állva játszanak a hangszeren, és szabadon mozogjanak a színpadon.
Az, hogy ez mekkora áttörést jelent a hangszer fejlődésében visszaigazolja ez a díj is. Ez a szakma visszajelzése, így a lehető legnagyobb elismerés számunkra” - emeli ki Szentpáli Roland, tubaművész.
A tubán - méreténél és súlyánál fogva - csak ülve lehetett játszani úgy, hogy a tölcsér a zenész arcát is eltakarta. A Szentpáli Roland által kitalált és Juhász Zoltán által kifejlesztett új billentyű rendszer úgy reformálja meg a tuba tartási pozícióját, hogy azon akár állva is lehet muzsikálni.
Mindezt úgy, hogy a tubához csupán egy új alkatrész szükséges, ami utólag is installálható bármely ilyen rendszerű hangszerre. A hagyományos és az új játékpozíció közötti átszerelés pedig csupán két és fél percet vesz igénybe.
ATEMPO.sk