Impulse All in Music Festival – Open Air volume 2 – Már tudjuk a fellépőket!

Nagy bulinak ígérkezik ismét az Impulse All in Music Festival – Open Air zenei fesztivál Keszegfalván, a Kakasrét néven is ismert rendezvényhelyszínen augusztus 21-én, szombaton délután! Az idén sztárvendég is lesz, a Ladánybene 27.

Másképp helyezik el a nagyszínpadot, mint ahogy tavaly állt, árnyékot biztosító sátor kerül majd elé. A főszervező Egyesület a csallóközi ifjúságért (ECSI) a fesztiválon kihirdeti, hogy a felhívásukra jelentkezett zenekarok közül melyik rögzítheti dalait a felajánló, Gasparik Fecó (Arizóna együttes) stúdiójában. A szervezők hideg sört és meleg lángost ígérnek, és további támogatókat várnak a fesztivál még nagyobb sikere érdekében. Keszegfalván jártunk.

„Családi jellegű nyári zenei fesztivált tervezünk az idén is” – fogadott Tóth Attila, az ECSI elnöke, főszervező. „Gondolunk a gyermekkel érkező családokra, ingyenes ugrálóvár, játszósarok várja a legkisebbeket, a koncertek között pedig érdekes programokkal kedveskedünk mindenkinek.

A zenei kínálatban öt fellépő öt stílust vonultat fel.

 

Tóth Zsanett és Tóth Attila

 

Most is hívunk árusokat, az őrsújfalui ÉS?! Polgári Társulás tagjai kézműveskednek a résztvevőkkel, kosárfonók, gyöngyfűzők, íjászok népesítik be a rétet, bemutatót tartanak majd a helyi tűzoltók. Igazi nyári kavalkádot tervezünk. Reméljük a járványügyi helyzet nem hiúsítja meg a terveinket” – tette hozzá a főszervező.

 

Augusztus 21-én, szombaton 13 órára tervezik a kapunyitást. Délután kettőkor, akárcsak tavaly, az idén is a két komáromi középiskola diákjaiból alakult Entrópia zenekar csap majd első fellépőként a húrok közé. „A pandémia alatt nem volt suli, sokáig a neten tervezgettük, mihez kezdjünk a koronavírus-járvány okozta helyzetben” – mesélte a keszegfalvai Textor Bence, a zenekar frontembere, majd így folytatta – „Úgy döntöttünk, hogy mindenki otthon gyakorol, próbál számokat írni, témákat keresni, és amint lehet, megyünk a próbaterembe. Szóba sem került, hogy feladnánk!

Az Entrópia a gyermekünk, és szeretnénk, hogy felnőjön ez a gyermek.

 

Textor Bence

 

Amint visszamentünk a suliba, megint gyakorolni kezdtünk. Új számokhoz szövegek születtek a pandémia alatt, most rakjuk össze az új dalokat. Az idei fesztiválon lesz egy vadonatúj szám, és legalább három saját dalt szeretnénk a fesztiválra vinni. A néhai Benkő Géza színművész Ott vagyok mindenhol című verséhez videoklipet forgatunk majd, így emlékezni rá, és tervezzük első albumunkat is” – sorolta Textor Bence, hozzátéve, az Entrópia tagjai elhatározták, jövőre, az érettségi után is együtt maradnak, nem engedik veszni azokat az energiákat, amiket eddig a zenekarba fektettek.

 

Kosztolányi Péter és Nagy Viktor

 

Az érettségije után Kőbányára, az ottani legendás zeneiskolába készülő gitáros fellépésük után marad majd az Impulse All in Music Festival – Open Air volume 2 fesztivál nagyszínpadán, hiszen délután 16 órakor a hattagú keszegfalvai MásKépek együttes következik a programban. „A tavalyi fesztiválon léptünk fel legutóbb” – avatott be Nagy Viktor basszusgitáros – „Jött a koronavírus, nem tudtunk, nem is mertünk próbálni. Közben beszélgettünk a fiúkkal, hogy folytatnánk, április végén, május elején kezdtünk ismét gyakorolni. Nagyon várjuk már a fesztivált.

És az emberek is kérdezik, hogy kik lesznek, mi várható. Már most nagyon sokan érdeklődnek”

– említette meg a zenész. Kosztolányi Péter billentyűs elmondta, a tizenöt régi számhoz, négy-öt új dalt próbáltak be.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Főleg régebbi magyar számokat játszanak. Idei újdonságaik között a Summer of ’69 és a Pocsolyába léptem című dalok szerepelnek. „Nálam próbálunk, a pince egy részét alakítottuk próbateremmé. Tervbe vettük a kiszélesítését, hogy jobban elférjünk” – árulta el a billentyűs, aki a fellépésük után a színpadon marad, hiszen nemrég tagja lett Ropog József José, a feltörekvő felvidéki rapper José LIVE nevű zenekarának is, amelynek koncertje 18 órakor kezdődik a fesztiválon. „Nagyon jól érzem magam a José LIVE-ban, mindjárt befogadtak a srácok. Tavaly éppen ezen a fesztiválon beszélgettünk Józsival, hogy mennék az együttesbe billentyűzni, azután a koronavírus-járvány miatt nem lett belőle semmi. Nagy örömömre, másfél hónapja elkezdődtek a próbák velük is. Nagy kihívás, hogy megfeleljek az elvárásoknak”.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A José LIVE zenekart este nyolc órakor az egyre népszerűbb farnadi Estendøn követi Kaszmán-Saróka Liliánaval az élen. Zenéjüket nehéz egy zenei stílussal, műfajjal jellemezni. Szerzeményeikben fel-felbukkannak különböző zenei hagyományok, a népi motívumoktól kezdve a funky hangulatán keresztül egészen a rockos riffekig, sok egyéni színt vonultatva fel. Ők vezetik fel a fesztivál sztárfellépőjét: 22 órakor lép színpadra a Ladánybene 27. „Decemberben jött ki új albumunk, a Szavak, színek, hangok, Keszegfalván az új dalokból is játszunk, de a régi Ladánybene 27-slágerek sem maradnak ki“ – tudatta Fűri Tamás, az együttes gútai billentyűse és zeneszerzője. „Az új dalok közül kettőt, a Mondd mire vársz és a Hófehér címűeket szereztem“ – tette hozzá a zenész, aki kétezer-tizenkilencben került a Ladánybene 27-be.

„Befogadtak. Korábban nyolc évig jártam már Budapestre zenélni különböző formációkba. Amikor a Ladánybene 27 billentyűst keresett, többen jelentkeztünk, végül engem választottak. Eddigi pályám csúcsa ez“

– mondta Fűri Tamás, aki azzal hívja az érdeklődőket a fesztiválra, hogy mindenképpen jöjjenek el a Ladánybene 27 idei első felvidéki koncertjére, Keszegfalvára, ahol nyugtató, remek hangulatú koncert várható.

 

Fűri Tamás

 

„Éjfélkor pedig retró buli kezdődik a nyolcvanas, kilencvenes, kétezres évek zenei felhozatalával, hajnali négy óráig, a fesztivál zárásáig, az akkor divatos fénytechnikával, lézerrel“ – vette vissza a szót Tóth Attila, a Impulse All in Music Festival – Open Air volume 2 főszervezője, majd a mellette ülő Szép Attilára, vagyis DJ Teddyre nézett. Ketten jegyzik majd a retro bulit. „Húsz éve diszkózóm. Háromezer fölötti cédét tartalmaz a gyűjteményem. Mindig azt néztem, mi kell a közönségnek.

Ha elkapod a hangulatot, összhangba kerülsz a publikummal és összejön egy nagyszerű buli” – közölte a receptet Szép Attila.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A szervezők ígérik, az idén is rendezett, lekaszált rét, állandó egészségügyi felügyelet, nagyszámú segítő csapat áll rendelkezésre a résztvevők felhőtlen szórakozása érdekében. Parkolni majd csak a helyszín melletti töltésen lehet, a rétre vezető letérőt a fesztivál idejére lezárják.

„Lesz pecsenye, hekk, csülök, kolbász, hurka, bárki számára elérhető árakon. Az italokról a Héra vendéglő gondoskodik. A kürtőskalács és a vattacukor is bizonyára hozzájárulnak majd a nyári fesztivál hangulatához” – emelte ki Tóth Zsanett szervező.

 

Impulse All in Music Festival – Open Air volume 2

 

„Támogatók jelentkezését várjuk, hiszen egy ekkora fesztivál megrendezése nem olcsó mulatság. Szeretnénk, ha mindenki számára nagy szabadtéri élmény lenne a Impulse All in Music Festival – Open Air volume 2. Rajtunk nem múlik. Szeretettel hívunk mindenkit augusztus huszonegyedikén, szombaton délután Keszegfalvára!” – búcsúzott Tóth Attila főszervező, az ECSI elnöke.

 

Az ATEMPO.sk a fesztivál médiapartnere!

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző