Virtuózok - Kis Virtuózok Alapítvány

Kis Virtuózok Alapítvány

Megalakult a Kis Virtuózok Alapítvány, amely a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok ifjú tehetségeinek további támogatását, valamint újabb tehetségek felkutatását és felkarolását tűzte ki célul.

"A tehetség nem érdem, hiszen kapjuk; de ahhoz, hogy kibontakoztassuk, már szükség van érdemekre, felelősségre és másoktól kapott segítségre" - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az alapítvány tiszteletbeli elnöke az alapító okirat aláírásakor.

A miniszter úgy fogalmazott: "ki voltunk már éhezve arra, hogy legyen egy olyan siker, ami nem a gagyiról szól, hanem a komolyról, és miközben komoly, örömet is szerez". Kiemelte azt is, hogy a Virtuózok arról a zenei műveltségről szól, amely Magyarországnak mindig is sajátja volt.

Kis Virtuózok Alapítvány

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, az alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, hogy a közmédia elkötelezett a kultúra, azon belül a komolyzene mellett, számos hangversenyt és operát közvetít, az MR Zenei Együttesek révén pedig saját zenekart és énekkarokat is fenntart.

Mint mondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a műsorban felfedezett tehetségek gondozása folytatódhasson, és újabb tehetségeket is fel lehessen kutatni.

A zsűri részéről Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia volt rektora "a reménység alapítványának" nevezte a megalakult Kis Virtuózok Alapítványt, amelynek segítségével a gyerekeket tovább szeretnék szerepeltetni, itthon és külföldön "koncerteken megmutatni".

Úgy vélte, hogy a Virtuózok fantasztikus élménnyel ajándékozta meg a társadalom széles rétegeit, beleértve a muzsikustársadalmat is.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Honéczy Barnabás