Unokáink sem fogják látni - elhunyt Ráday Mihály operatőr

Unokáink sem fogják látni - elhunyt Ráday Mihály operatőr

Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr. A közismert városvédő, Budapest díszpolgára 79 éves korában súlyos betegségben halt meg.

Ráday Mihály 1942. június 11-én született Budapesten. Apja Ráday Imre színművész, anyja Ferda Erzsébet Magdolna (Ferda Manyi) volt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később a rendező szakát. 1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos film művészi megformálása fűződik nevéhez. Talán a legismertebb a ma is újra meg újra vetített Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat.

A tévénézők mégis leginkább az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett, a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsorból ismerték meg, amelynek operatőre is volt.

 

 

1985-től 1990-ig a Fővárosi Tanács, 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Meghatározó szerepet játszott a város "műemléki alapjának" és "helyi értékvédelmi rendeletének", helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában. Megszervezte egyebek között az Andrássy út kandelábereinek, a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, elindította Róth Miksa egykori házának emlékmúzeummá alakítását. Ő szervezte meg a "városvédő fotózást", amelynek eredménye számtalan fénykép és egy könyvsorozat lett. Írásaiból több könyv jelent meg, több ezer fényképpel.

Számos díjjal tüntették ki, többek között Balázs Béla-díjat (1979), Kossuth-díjat (1996), Táncsics Mihály-díjat (2005) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (2009) kapta meg, valamint 2021-ben Budapest díszpolgárává avatták.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Kovács Attila / MTI