Az augusztus 13-án kezdődő 27. Szarajevói Filmfesztiválon lesz Grosan Cristina A legjobb dolgokon bőgni kell című filmjének világpremierje.
Az Inkubátor Programban készült film meghívást kapott a Szarajevó Szíve díjért, a hazai mozikban szeptember 16-tól lesz látható.
Grosan Cristina erdélyi filmrendező a forgatókönyvet közösen jegyzi Rainer-Micsinyei Nórával, aki egyben a film főszereplője is. A dramedyben jelentős szerepet kapott Bányai Kelemen Barna, és tíz év után visszatért a mozivászonra Hernádi Judit, de Thuróczy Szabolcs is feltűnik a filmben.
A legjobb dolgokon bőgni kell a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában készült, Stalter Judit producer vezetésével.
Grosan Cristina első mozifilmjében olyan harmincasokról mesél, akik egyszerre próbálnak megfelelni saját maguknak és a környezetüknek, miközben az életük alapvető döntéseit sem képesek meghozni. Úgy élnek, mintha még mindig egyetemisták lennének: közös albérletben, üres hűtővel, éjszakai bulikkal, két óra alvással, másnapokkal. Szeretnék máshogy csinálni, mint az előző generáció, ugyanakkor menekülnek a döntések elől. A legjobb dolgokon bőgni kell hitelesen, őszintén és nagy adag öniróniával mutatja be az útkeresést.
Rövidfilmjeivel Grosan Cristina korábban számos nemzetközi fesztiválon szerepelt. A Vakáció a tengerparton című alkotását több mint egymillióan nézték meg online. Jelenleg cseh-magyar-olasz-szlovák koprodukcióban nemzetközi stábbal, Csehországban forgatja második nagyjátékfilmjét, Hétköznapi kudarcok munkacímmel Kerekes Vicával.
A legjobb dolgokon bőgni kell 2019-ben - még filmtervként - szerepelt a szarajevói fesztivál Work in Progress elnevezésű szakmai programjában és a legígéretesebb alkotásként díjazták.
A szarajevói fesztivál dokumentumfilm versenyébe Körösi Máté Dívák című alkotása kapott meghívást, a diplomafilmek versenyében Bíró Bálint, Szakály Réka Anna és Rudolf Olivér munkái mutatkoznak be. A nemzetközi zsűri tagja lesz Horvát Lili forgatókönyvíró-rendező is.
ATEMPO.sk / MTI