Közel kétezer programmal várja az érdeklődőket a 30 éves Művészetek Völgye július 23-tól augusztus 1-ig. A Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden megrendezett esemény több mint 30 helyszínen zajlik.
A programkavalkádjában ezúttal is találkozhatunk felvidéki közreműködőkkel, igaz a korlátozások miatt kisebb létszámban. Lesz ott lírai power-pop banda, mesemondók, csallóközi népzenei együttes és egy kis elektronika is.
Vasárnap, július 25-én az ekecsi Kuttyomfitty Társulat mutatja be Az eltáncolt cipellők című interaktív meselőadását.
Dobsa Tamás és Dobsa Fodor Mónika mesés utazásra invitál a táncok világába, avagy táncos utazás a mesék világába. A meséből megtudhatják, hová jár minden éjjel a királylány, és hogy küzd meg a tánc ördöge Tancika és Jankó a fortélyos suszterlegény a királylány kezéért.
Hétfőtől csütörtökig (július 26–29.) a csallóközi Pósfa zenekar, a 2017-es Fölszállott a páva kategóriagyőztese működik közre a zenés népi kvízek keretében, majd tánc- és énekoktatásokat is tart.
Éjszakákként pedig más együttesekkel karöltve húzza majd a talpalávalót a „kivilágos kivirradatig” tartó táncházban.
A Pilinszky100 programsorozat keretében július 28-án, szerdán pedig az egyre népszerűbb Gorlo Volka és vendégeik mutatkoznak be.
Az együttes saját dalaik megalkotása mellett az egyetemes magyar költészet feldolgozására és népszerűsítésére tesznek hangsúlyt munkájukkal, olyan „szövegírókkal” is együtt dolgoznak, mint Dsida Jenő, Ady Endre, vagy éppen Pilinszky János.
Egy kivételes előadással debütálnak a Művészetek Völgyében: a költő számos művének feldolgozásával igyekeznek a közönségükhöz közelebb vinni Pilinszky életművét és műveinek üzenetét. Az Örökkön-örökké című, egy órás programon a Pilinszky-feldolgozások, dalok mellett prózai részletekkel és beszélgetéssel is készülnek az alkotók.
A két részes előadás első felében Szabó Máté a Jóvilágvanból analóg szintetizátoros zenei alapra hol Pilinszky János saját, hol Dékány Niki szavalatait keveri, így teremtve erős atmoszférát a koraesti irodalmi előadáson, míg a program második részében a Gorlo Volka zenekar irodalmi koncertje szólalna meg.
EZ, ATEMPO.sk