2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.
"Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – mondta Kádár Tamás főszervező.
A Sziget fesztivál vezetői még májusban döntöttek úgy, hogy a járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt, 2020-hoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások körüli bizonytalanságok miatt határoztak úgy, hogy inkább a jövő évi Szigetre készülnek.
Kádár Tamás akkor elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.
Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezték meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt.
ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Sziget
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!