Rúzsa Magdi angolul énekel – ő írta a kézilabda EB hivatalos dalát

A Máté Péter-díjas, kétszeres Fonogram- és Artisjus-díjas énekesnő, Rúzsa Magdolna énekli a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság hivatalos dalát. A Fight című, angol nyelvű dalt – melyet Szakos Krisztiánnal közösen szereztek – hamarosan a nagyközönség is megismerheti. Az Európa-bajnokság január 13-án kezdődik Budapesten.

„Nagy megtiszteltetésnek éltem meg a felkérést, hiszen nem minden nap ír az ember dalt egy ekkora sporteseményre. Szakos Krisztiánnal szereztük ezt a dalt is, mint a többi jellegzetes Magdi slágert” – mondta Rúzsa Magdolna az Európa-bajnokság hivatalos daláról.

„A célunk az volt, hogy egy olyan dal szülessen, amit egyébként is rádiókba szánnánk. Az, hogy közben még egy ilyen jelentős esemény himnusza is lesz, csak hab a tortán. Örömteli munka volt, nagy kihívás, szerencsére gördülékenyen és gyorsan tudtunk haladni, a végeredményt pedig nagyon szeretjük.”

Az énekesnő elmondta, angolul mindig nehezebb dalt írni, hiszen magyarul gondolkodunk, de segítséget kért kollégáitól a hibák elkerülése érdekében. Sőt, ahogyan fogalmazott, „plusz fül segítséget is kért”, hogy minden elénekelt angol szó vagy kifejezés tökéletes legyen.

„A dal írásánál folyamatosan előttünk lebegett a nagy mérkőzések hangulata, ezt az érzést próbáltuk becsempészni a nótába. Bízom benne, hogy olyan lett, amit rengetegen énekelhetnek majd együtt” – tette hozzá Rúzsa Magdolna.

 

Rúzsa Magdolna

 

„Egy olyan előadót szerettünk volna választani, aki személyiségéből fakadóan sok embert tud megmozgatni, és akinek a dalát mindenki magáénak érezheti majd” – fogalmazott Kovács Barbara, az EHB 2022 Kft. ügyvezető igazgatója. „Energikus, lendületes dalt álmodtunk meg, amely hatással lesz a szurkolókra, a sportbarátokra és a játékosokra, az Európa-bajnokság főszereplőire is. Örülünk, hogy Rúzsa Magdi személyében hiteles, népszerű előadót nyerhettünk meg a feladatra.

A kézilabdarajongóknak még egy kicsit várniuk kell a premierre, de nyugodtan mondhatom, hogy olyan lesz, amilyet szerettünk volna: magával ragadó, érzelemdús és lelkesítő, amely ötvözi Magdi hangzásvilágát, stílusát a lelátón várhatóan uralkodó hangulattal.”

A dalt novemberben ismerhető meg a nagyközönség.

Az Európa-bajnokság 2022. január 13-án kezdődik Budapesten, Szegeden és Debrecenben.

ATEMPO.sk / watchgamesseemore.hu