Kövesd élőben a Harmónia-díj jubileumi átadóját ma este (VIDEÓ)

Igazán nívós, a szlovákiai magyar zenei élet szempontjából jelentős ranggal bíró gálaesttel készül a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ ma este. 2018-tól látják el a házigazda szerepét a Harmónia-díj megszervezésében és lebonyolításában.

A szlovákiai magyar zenei élet legrangosabb seregszemléjén moderátoraként Csenger Ferenc rádiós- és televíziós műsorvezető köszönti a közönséget, majd a házigazda város nevében Keszegh Béla polgármester szól, de a VMK és a kuratórium nevében Lakatos Róbert intézményigazgató és főszervező is megosztja a kulisszatitkok egy részét a zenét ünneplő közösséggel.

A főszerep azonban természetesen nem a szónokoké, hanem a nagyszerű szlovákiai magyar előadóművészet ünnepléséé!

A díjra ezúttal három előadóművészt, zenei formációt jelölt a kuratórium. Az viszont csak ma este dől el, ki lesz a díj birtokosa. A Harmónia-díjra

Becse Szabó Ilona (operaénekes)
Jóvilágvan (pop-rock zenekar)
Derzsi György (színművész, énekes, rendező, zeneszerző)

pályázik nagy eséllyel. Az este folyamán a közönségdíjat is átadják, melynek végeredménye internetes szavazáson dőlt el, valamint kiderül ki kapja az életműdíjat is

 

Harmónia-díj

 

A jelöltekről Letrich Richárd készített kisfilmeket – a vetítéssel egybekötött zenés gálaest nagyszerű kísérőprogrammal számít a figyelmükre: újra muzsikál a Farkas Árpád Trió, azaz a tavalyi díjazott és csapata, de tapsolhat a közönség a Beliczay Vonósnégyesnek, az Estendønnek, valamint Sárközi Pál és zenekarának. A komáromi deszkákon muzsikál a méltán hírneves Lukács Miklós & Balogh Kálmán cimbalomduót is.

A gálára október 16-án, ma este 19.00 órától kerül sor, amit online is közvetítenek

ITT NÉZD ONLINE

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk