Ma jön A Dal második elődöntője

Ma este a második elődöntővel folytatódik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal. Az M1 és a Duna World csatornán élőben látható show-ból újabb hat előadó és szám jut a február 14-i vagy a 21-i középdöntőbe. A február 28-i döntőben derül ki, melyik dal képviseli Magyarországot a májusi bécsi nemzetközi versenyen.

A 60. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül a második elődöntőben tíz lesz látható-hallható. Öt olyan előadó is színpadra lép, aki A Dalban tavaly vagy tavalyelőtt már versenyzett: Dér Heni, Szécsi Saci és Böbe, Szabó Ádám, Éliás Gyula Jr. (ő idén a Fourtissimóval közösen indul) és a New Level Empire.

A szombat esti műsorban Szabó Ádám - Give Me Your Love (Szerző: Szabó Ádám, Bori Tamás, Katona Tamás, Kozma Kata), a Chances - The Night (Kosztyu János, Orbán Ferenc), Oláh Gergő - A tükör előtt (Havas Lajos, Csicsák Norbert, Oláh Gergő, Lombos Márton), Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo - Run to You (Éliás Gyula Jr., Király Martina), Dér Heni - Ébresztő (Burai Krisztián, Dér Heni, Bodóczki Ernő, Csicsák Norbert, Szabó Norbert), Ív - Fire (Katona-Zsombori Éva, Tóth Lóránt, Gálosi László), a Leander Rising - Lőjetek fel (Köteles Leander, Vörös Attila, Takács József, Budai Béla), a New Level Empire - Homelight (Krajczár Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter, Nyujtó Sándor, Mayer Petra), a Pankastic! - Kicsi a világ, de nagy világ (Pankastic!, Kálmán Tamás) és Szécsi Saci és Böbe - Our Time (Szécsi Saci és Böbe) című dala hangzik el.

Akárcsak egy héttel ezelőtt, a január 31-i második elődöntőben is láthat a közönség egy extra produkciót. A Wellhello, azaz Fluor Tomi és Csöndör László Diaz formációja a tavalyi év egyik legnagyobb hazai slágerét, a Rakpartot adja elő, kísérnek az MR Szimfonikusok Balogh Sándor vezényletével.

A Dal első, január 24-i elődöntőjéből a zsűri döntése alapján a Passed Mesmerize című száma (szerzők: Nizalowski Dorottya, Nizalowski Fanni, Godzsák Dávid és Szabó Levente), Tóth Vera előadásában a Gyémánt (Hrutka Róbert), Dallos Bogitól a World of Violence (Tóth G. Zoltán, Halász Péter), Szűcs Gabitól az Úgysem felejtesz el (Gátos Iván, Szűcs Gabi, Hegyi György) és a Karmapolistól a The Time Is Now (Kenyeres András, Lipi Gábor, Szipszer András) került a középdöntőbe, a hatodik továbbjutó a tévénézők szavazataival Antal Timi és a Woke Up This Way című dal (Malek Miklós, Dimitri Ehrlich) lett.

Az idei dalválasztó műsorsorozat zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, valamint Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese mellett Pierrot EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer szerepel. Az ötödik zsűritag idén a közönség, a nézők sms-ben vagy A Dal mobilalkalmazás segítségével pontozhatnak a produkciók elhangzása utáni 3 percben 1-től 10 pontig. Ezeket összesítik, átlagolják és hozzáadják a négy zsűritag pontjaihoz. Ez alapján öt dal és előadó kerül a középdöntőbe, emellett a közönség további egy számot továbbjuttathat a kedvenc produkció kódjának beküldésével.

A Dal 2015 műsorvezetője Tatár Csilla, őt Harsányi Levente segíti, aki a fellépőkkel beszélget a Dal+ helyszínen, ahol az adások után az M2 csatornán folytatódik is az élő műsor. A Dal+-ból a nézők kulisszatitkokat tudhatnak meg a fellépőkről és Harsányi Levente a dalválasztó show alatt érkező nézői üzenetekre, kérdésekre is válaszol. A betelefonálók nyerhetnek is.

A Dal harmadik elődöntőjét február 7-én szombaton rendezik. A három elődöntőből hat-hat dal, összesen 18 kerül a középdöntőkbe; újdonság, hogy idén a középdöntőkbe jutott indulóknak lehetőségük van az elődöntőben már hallott dalt újrahangszerelni. A február 28-i döntőbe nyolc (a két középdöntőből négy-négy) dal jut. A fináléban elhangzó nyolc dal közül négyet juttat a zsűri a végső fázisba, közülük ismét a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között az osztrák fővárosban, Bécsben.

A nézők a Facebookon külön, a műsortól függetlenül is szavazhatnak a dalokhoz a Petőfi Rádióban készült akusztikus verziókra. A felvételeket feltöltötték a YouTube-ra, a győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában. Az első elődöntő dalainak akusztikus változataira tegnap éjfélig lehetett szavazni, a második elődöntőben látható előadók esetében a következő péntek 24 óra a voksolás határideje. A három elődöntőből hat-hat-hat akusztikus dal jut tovább az online szavazatok alapján. Ezt követően már 18 dalra lehet folyamatosan az utolsó középdöntő (február 21., szombat) előtti pénteken 24 óráig szavazni.

Az Eurovíziós Dalfesztivál idei magyar válogatójába 351 dalt neveztek, a mezőnyt az előzsűri szűkítette le 30-ra.

Az Eurovíziós Dalfesztiválnak évről évre százmilliós nézettsége van. Az idei, sorrendben 60. versenyt májusban azért rendezheti Ausztria, mert tavaly a koppenhágai versenyen Conchita Wurst osztrák énekes győzött Rise Like a Phoenix című dalával. Magyarország képviseletében Kállay-Saunders András, A Dal 2014 győztese az előkelő 5. helyen végzett Running című dalával. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.

Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

aTEMPO.sk / MTI