Ezúttal Somorján találkoztak a néptánc szerelmesei – lezajlott a TáncPódium újabb fordulója

A hétvége folyamán, október 23-án került megrendezésre a TáncPódium – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gálájának újabb fordulója a somorjai Városi Művelődési Központban. A Katica Fesztivál keretében megrendezett rendezvényen 11 együttes lépett színpadra és mérettette meg magát.

A fellépő néptánccsoportok mellett nagy köszönet illeti a friss Harmónia-díjas Varsányi Ildikót és zenekarát a talpalávaló biztosításáért, a négytagú szakmai zsűri tagjait és a helyi szervezőket értékes munkájukért.

 

TáncPódium Somorja

 

A TáncPódium somorjai fordulójának szakmai zsűrijében helyet foglalt:

  • Farkas Lilla - néptáncpedagógus, a Gyulai Erkel Ferenc AMI tanára, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnöke és az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület szakmai elnökségének tagja.
  • Busai Norbert - Táncház-díjas néptáncpedagógus, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere
  • Kupec Mihály - néptáncpedagógus, Kassa megye kulturális központjának igazgatója, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes művészeti vezetője, Magyar Arany érdemkereszt kitüntetettje, a Martin György Néptáncszövetség Művészeti vezetői nívódíj tulajdonosa.
  • Gálik Gábor - táncos, táncmester, koreográfus, a Táncfórum - Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének elnöke, a Generáció Táncműhely és a Komárom Táncműhely művészeti vezetője, a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola koreográfusa

 

TáncPódium Somorja

 

Az országos elődöntőbe a zsűri döntése alapján továbbjutott:

 

I. kategória

Kis Megyer és Csilizke: A kassai szőlőhegyen (magyarbődi táncok)
Kis Csallóközi Tácegyüttes: Mmm-cacca, mmm-cacca (Vág-Garam közi táncok)
Csallóközi Ifi Táncegyüttes: Moldvai táncok

 

TáncPódium Somorja

 

II. kategória

Ifi Csali Néptáncegyüttes: Betyármese (gömöri táncok)
Felsőszeli Mátyus Néptáncegyüttes: Változás - Metamorfoză (szilágysági táncok)
Megyer Táncegyüttes: Felcsíki táncok
Csalló Néptáncegyüttes: Többek (felvidéki anyag)

Mindenkinek gratulálunk mi is.

További FOTÓK - I. rész

További FOTÓK - II. rész

 

TáncPódium Somorja

 

Az első TáncPódium résztvevői közül öten jutottak az elődöntőbe:

Kis Sendergő Néptáncegyüttes
Nagy Sendergő Néptáncegyüttes
Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes
Rakonca Néptáncegyüttes
Kincső Néptáncegyüttes

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Csicsmann Róbert