Szombaton a döntő, vasárnapig pedig a gála zárja a Bartók Világversenyt, ahol idén a vonósnégyes formációk mérettetnek.
A döntőben ott láthatjuk a magyar zeneakadémistákból álló Korossy Quartet is.
A 2017-ben elindított versenysorozat hatéves ciklusokban valósul meg. A páratlan években a hangszeresek mérettetik meg magukat: először a hegedűsök, őket 2019-ben követték a zongoristák, 2021-ben pedig a vonósnégyesek. A páros években zeneszerzői verseny zajlik, mindig a következő esztendő hangszeres megmérettetésének megfelelő művekkel, és az itt győztes kompozíciók bekerülnek a repertoárba.
A nemzetközi zsűriben idén Kelemen Barnabás, Keller András és Rolla János hegedűművészek, valamint Tallián Tibor zenetörténész mellett a világ kamarazenei életének elismert személyiségei foglalnak helyet: Mikhail Kopelman orosz-amerikai hegedűművész; Björg Lewis norvég csellóművész, a Vertago Quartet alapító tagja; Johannes Meissl osztrák hegedűművész, a Bécsi Zeneművészeti Egyetem kamarazene-professzora és rektorhelyettese, az Artis Quartet tagja; valamint Oike Ami hegedűművész, a Tokiói Művészeti Egyetem (GEIDAI) tanára.
A középdöntő után a zsűri a tervezettnél ismét több résztvevőt engedett tovább az október 30-i esti fináléba, így öten mutatkoznak be újra a színpadon.
A műsorban hallhatjuk majd Schubert: c-moll vonósnégyestételét, mint kötelező művet, és egy szabadon választott Bartók vonósnégyest.
Ott lesz a bécsi illetőségű Chaos String Quartet, melyben magyar művész is helyet kapott; a japán tagokból álló Quartet Integra; a magyar zeneakadémistákból álló Korossy Quartet; a belgiumi Sonoro Quartet; valamint a New York-i The Juilliard School egykori és jelenlegi diákjai alapította Unison Quartet.
A döntő szombaton 19.00 órától látható a Solti Teremben, valamint online is.
https://www.youtube.com/watch?v=Lnwava9pLsw
A gálára és díjátadóra másnap 19.30-tól kerül sor, amit szintén láthatunk online is.
https://www.youtube.com/watch?v=az2-b52OCPI
Roni, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!