Régi ismerősök térnek vissza a Komáromi Jókai Színház színpadára - új premier

Napokon belül bemutatásra kerül a Csónak, avagy előttünk a vízözön című komédia a Komáromi Jókai Színházban Bagó Bertalan Jászai Mari-díjas művész rendezésében.

Az előadásban a színház társulatának tagjain kívül Gubík Ágit, Jókai Ágit és Rancsó Dezsőt is láthatjuk majd a színpadon.

A komédia szibériai születésű szerzői, Oleg és Vlagyimir Presznyakov a kortárs orosz dráma legfelkapottabb alkotói, akiknek kettősük egyfajta márkanévként vonult be az európai színházi világába.

 

Komáromi Jókai Színház

 

„Ez a drámaírói stílus az északi, német, szláv, magyar kultúrkörben szólal meg igazán.

Mesélték, hogy valahol Olaszországban is műsorra tűzték valamelyik drámájukat, de nem működött, mert nekik más humoruk van. De mi értjük.

Talán azért is hasonlítják őket Csehovhoz, mert Csehov alapon dolgoznak, megkapargatod a felszínt és van mögötte téma bőven. Vannak darabok, melyeket, ha megkapargatsz, elvékonyodnak, mert a felszín alatt nincs második-harmadik réteg. De itt igen, a szövegnek zenei szerkezete van, nem véletlenül mond ki egy mondatot a színész, később megjelenik másféle összefüggésben is. Nyelvezetében is olyan, mint egy zenemű: elmondat egy témát egy hegedűssel, és a téma a későbbiekben visszatér, de már egy másik hangszeren. Ha végig elemzed ezt a szöveget, nagyon sok ilyen pókhálószerű ér fut végig benne. Bonyolult, de ha veszed a fáradtságot és rendezőként vagy színészként végigveszed, megtalálod benne ezeket a búvó patakokat, melyek szerint eligazodsz.” – nyilatkozta az előadás rendezője, Bagó Bertalan színművész.

 

Komáromi Jókai Színház

 

A Csónak, avagy előttünk a vízözön egy modern Noé történet. Jon a történet középkorú főszereplője azonban egyáltalán nem hőstípus, nincs világmegváltó szándéka, sőt, jobban érzi magát az átlagos, szürke hétköznapokban, mint a kiélezett helyzetekben. Amikor azonban egy szupermarketben egy csomag akciós chips segítségével kiválasztottá válik, jobb ötlet és lehetőség híján felvállalja küldetését. A humorban és váratlan fordulatokban, gazdag vígjátékban egy középkorú férfi útját követhetjük nyomon, amint a világvége küszöbén próbálja menteni magát és mindazt, ami neki még számíthat valamit.

 

Komáromi Jókai Színház

 

„Nagyon sok témát és kérdést feszeget, rengeteg bibliai utalás van benne. Hogyan találjanak vissza az emberek az elveszett hitükhöz? Tudnak-e az emberek kezdeni valamit a második eséllyel? Minden egyes mozdulat az elejétől a végéig nagyon fontos benne.

Az lenne a legjobb, ha a nézők visszajönnének, és újra megnéznék az előadást. Annyira mély és sok rétege van, hogy ez egy minimum kétszer megnézendő darab.” - mondta Szabó Viktor, az előadás főszereplője.

 

Komáromi Jókai Színház

 

A bérleten kívüli előadás november 19-én este hét órától először látható a Komáromi Jókai Színházban, majd ezt követően november 27-én ismét megtekinthető lesz.

Az Csónak főszereplője, Jon Szabó Viktor, de nézőink az előadásban újra láthatják Gubík Ágit, Rancsó Dezsőt, Jókai Ágit, valamint a Jókai Színház társulatának tagjait: Culka Ottót, Balla Barnabást, Olasz Istvánt, Fabó Tibort, Skronka Tibort, Matusek Attilát és Holocsy Katalint.

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Komáromi Jókai Színház

 

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Dömötör Ede