A klasszikus zene jövőbeli reménységei – öt országban kezdődik ma a Virtuózok V4+

A klasszikus zene jövőbeli reménységei – öt országban kezdődik ma a Virtuózok V4+

A Virtuózok V4+ november 19-én új kiválóságokkal tér vissza a Duna Televízióra, valamint az RTVS Kettes (Dvojka) adására. Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor már második alkalommal nemzetközi színtéren valósul meg. Öt ország, öt adás, öt győztes – péntekenként 20.35-től.

A Duna Televízió nézői november 19-től a magyar tehetségek, az RTVS Kettes (Dvojka) nézői pedig a szlovákiai kis művészek lélegzetelállító produkciók szem- és fültanúi lehetnek. A két válogató adásban bemutatkozó tehetségek közülük a zsűri által kiválasztott 2-2 fiatal már a két nemzetközi elődöntő során mérettetik meg, a döntőben minden országból 2 előadóval találkozhat újra a közönség.

Ezúttal is öt nemzet ígéretes növendékeit mutatkoznak be a Virtuózok V4+ adásaiban, a visegrádi négyekhez idén Horvátország csatlakozott. A műsor és mentorprogram célja, hogy ne csak a résztvevő országok komolyzenei sokszínűségét, hanem a határokon átívelő közös közép- és kelet-európai kultúránkat is népszerűsítse.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója korábban hangsúlyozta, hogy a közmédia részvétele a produkcióban egy misszió. Mindig is közszolgálati feladat volt a klasszikus zene megismertetése, hiszen a kultúra az egyik legfontosabb közvetítő nyelv, és értékteremtő eszköz. A nemzetközi összefogásnak köszönhetően akár 70 millió ember ismerheti meg hazánk és a régió gazdag zenei hagyományait, és sokan talán éppen a műsor által kedvelik meg ezt a műfajt.

 

Virtuózok

 

A magyar válogató adásokban műsorvezetőként visszatér Bősze Ádám zenetörténész. A zsűriben a hazai komolyzenei élet legelismertebb képviselői foglalnak helyet:

Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán opera-énekes,
Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője,
Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező,
Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-​díjas zenetörténész,
Bogányi Gergely, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész,
Várdai István Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész.

 

DUNA TV ONLINE

 

Virtuózok

 

A szlovákiai válogatók zsűrije így állt össze:

Szüts Apor zeneszerző, karmester, zongoraművész, a vendég Magyarországról
Adriana Kučerová losonci operaénekes
Jozef Lupták csellóművész, a Konvergencie fesztivál alapítója
Adrián Kokoš, a Szlovák rádió szimfonikus zenekarának karmestere

 

RTVS Kettes ONLINE

 

Virtuózok

 

A nemzetközi zsűriben a résztvevő országok zenei szaktekintélyei ülnek:

Alicja Wegorzewska lengyel operaénekes,
Peter Valentovic szlovák karmester,
Gabriela Bohácová cseh művészeti igazgató,
valamint Petar Culic horvát gitárművész a nemzetközi elődöntők során és HAUSER horvát csellóművész a döntőben,
míg a magyar zsűritag Miklósa Erika lesz.

 

Virtuózok

 

Az egyszemélyes "szuperzsűri" szerepét Maestro Plácido Domingo világhírű operaénekes-karmester tölti be. A nemzetközi adások két házigazdája ebben az évadban is Ida Nowakowska lengyel színésznő-műsorvezető és a népszerű német műsorvezető, Thomas Gottschalk. A világhírű médiaszemélyiség szerint nincs különbség a klasszikus zene és a szórakoztatás között, „mind a kettő csontig hatol és szenvedélyeket vált ki".

 

Virtuózok

 

A Virtuózok komolyzenei tehetségkutatójával a fiatalok egyedülálló lehetőségeket kapnak szakmai fejlődésükhöz. A jövő zenéjének támogatása, a komplex tehetséggondozás a Virtuózok produkció egyik legfontosabb célja, így fogalmazott Peller Mariann, a műsor ötletgazdája, a Virtuózok alapítója és producere.

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Virtuózok, RTVS