Get Back - könyv a Beatles utoljára kiadott lemezének készítéséről (+VIDEÓ)

Get Back címmel az eredeti angol kiadással egy időben magyarul is megjelent a Beatles együttes utoljára kiadott lemezének készítését megörökítő könyv, amelyet szombaton Egerben mutatnak be.

Az azonos című, Peter Jackson rendező által jegyzett háromrészes dokumentumfilmhez kapcsolódó könyv a Helikon kiadó gondozásában jelent meg magyarul.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1969 januárjában a Beatles azzal a tervvel vágott neki az új esztendőnek, hogy egy különleges show keretében filmre veszik, amint dalokat írnak és próbálnak, majd ezeket közönség előtt elő is adják.

A később Get Back néven ismertté vált projekt kétszeresen is visszatérést jelentett, hiszen az együttes akkor már két és fél éve nem koncertezett, kísérletező korszakukat követően pedig vissza akartak kanyarodni az eredeti rockos gyökerekhez.

 

Get Back Beatles

 

Huszonkét napon keresztül kamerák és mikrofonok rögzítették minden mondatukat a Twickenham Film Studiosban. Az akkor rögzített dialógusok alapján készült, most fotókkal gazdagon illusztrált kötet bemutatja, mi valósult meg az elképzelésekből. A Let It Be című lemez 1970-ben jelent meg, Phil Spector produceri közreműködésével, de akkorra a Beatles már feloszlott.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Gyűrűk Ura és A hobbit című mozisikerek rendezőjeként világhírűvé vált új-zélandi rendező, Peter Jackson The Beatles: Get Back című, háromrészes, összesen 468 perces dokumentumfilm-sorozata a Let It Be című Beatles-album születését mutatja be. A harmadik részben láthatók a január 30-án hirtelen ötlettől vezérelve az Abbey Road-i stúdió tetőterén tartott rövid koncert pillanatai is.

Amellett, hogy a film eddig nem publikált, illetve felújított felvételeket tár a nézők elé, támaszkodik Michael Lindsay-Hogg 1970-ben bemutatott documentumfilmje, a Let It Be anyagára is.

EZ, ATEMPO.sk  / MTI
Fotó: thevinylfactory.com