Miklósa Erika, Bősze Ádám és Laár András is díjat kapott - átadták a közmédia díjait

Miklósa Erika, Bősze Ádám és Laár András is díjat kapott - átadták a közmédia díjait

Harmadik alkalommal adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjakat azoknak, akik példaértékű munkájukkal, tevékenységükkel sokat tettek a közösségükért.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, minden évben megünneplik azokat az alkotókat, művészeket, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a közmédia teljesíteni tudja az alaptörvényben lefektetett érdekekhez, értékekhez ragaszkodó küldetését. Példaként említette, hogy a közmédia a magyar nemzet érdekeit tartja szem előtt, a globalizmussal szemben a nemzet szuverenitását, a magyarok közösségét szolgálja, feladata pedig a magyar kultúra megőrzése, védelme és ápolása. A közmédia az értékek megőrzését, az értékek teremtését részesíti előnyben, vallja a kereszténység nemzetmegtartó szerepét és értékként tekint a családra - sorolta a vezérigazgató.

Dobos Menyhért úgy fogalmazott: minden korban tudták, "ha büntetni kell", célszerű mielőbb eltörölni a régit, a hagyományt, a gyökereket, az eredetet, mert akkor már "bárkivel bármit meg lehet tenni", akkor már nem közösség, nemzet többé, "csupán sokaság". De amíg büszkék vagyunk nagyjainkra, példaképeinkre, és addig, ameddig őrizzük édes anyanyelvünket, kultúránkat és hagyományainkat, addig, amíg továbbadjuk gyermekeinknek hagyományainkat, addig, ameddig szól a harang, addig van remény.

A vezérigazgató szerint ezért a közmédiának nem szabad engednie az említett elvekből, "még akkor sem, ha az úgynevezett mainstream, uralkodó irányzatnak más elvárásai vannak". Hozzátette: nincsenek könnyű helyzetben azok a kollégák, alkotók, akik ezt a missziót vállalják, mert "látjuk és tapasztaljuk az értékvesztést, ami jellemző környezetünkre". "Európa egyik felének tudatát a tények nem rázzák meg, kést emelnek ránk, de ők a penge élére eső napfény csillogását látják" - mondta, megjegyezve, igaza lehetett Oswald Spenglernek, amikor a fausti civilizáció alkonyáról írt.

A Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója szerint a díjazottak egyben példaképek is, akikre büszkék lehetünk, mert kiemelkedőt alkottak. A vezérigazgató azt kívánta, a díjazottak hasonló szellemben alkossanak, dolgozzanak tovább, példát mutatva a közmédia alkotóinak, dolgozóinak.

A közmédia díjait Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért adta át. A vázákat a Hollóházi Porcelánmanufaktúra készítette.

 

Balról jobbra Németh Balázs, az M1 műsorvezetője - Egyesy Géza-díj, Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes - Dohnányi Ernő-díj, Gulyás István szerkesztő-műsorvezető - Herczeg Ferenc-díj, Hajdú B. István - Knézy Jenő-díj, Baraczka Eszter - Egyesy Géza-díj, Vitézy László Balázs Béla-díjas producer, forgatókönyvíró, filmrendező, érdemes és kiváló művész - Sára-Csoóri Életműdíj, Bényi Ildikó műsorvezető - Wacha Imre-díj és a Karinthy-gyűrűvel kitüntetett Laár András humorista, költő, zeneszerző, színész.

 

A Sára-Csoóri Életműdíjat Vitézy László producer, forgatókönyvíró, filmrendező, érdemes és kiváló művész kapta. A Sára-Csoóri Életműdíjjal egyszerre két személyiségnek, Sára Sándor operatőrnek, filmrendezőnek, és Csoóri Sándor költőnek, esszé- és prózaírónak, a Duna Televízió meghatározó alakjainak állít emléket a közmédia.

A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének tiszteletére alapított Knézy Jenő-díjat Hajdú B. István sportújságíró, sportriporter, televíziós kommentátor vehette át.

Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók Rádió műsorvezetője kapta. A díjjal a Széchenyi-díjas történésznek, a Duna Televízió alapító kurátorának emléke előtt tisztelegnek.

Wacha Imre-díjban részesült Bényi Ildikó, a közmédia műsorvezetője, korábbi bemondója. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állít emléket.

A Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő. A díjat a Magyar Rádió egykori zenei igazgatójának, a Zeneakadémia hajdani főigazgatójának, a Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerzőnek, karmesternek, zongoraművésznek emlékére alapították.

A magyar nemzeti hírügynökség alapítójának, az MTI kiemelkedő szerkesztőjének és parlamenti tudósítójának emléket állító Egyesy Géza-díjat Baraczka Eszter, a közmédia brüsszeli tudósítója és Németh Balázs, az M1 műsorvezetője kapta.

Herczeg Ferenc-díjjal tüntették ki Gulyás István szerkesztő-műsorvezetőt. Az elismeréssel a kiváló magyar író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg a közmédia.

Az ünnepségen átadták a Karinthy-gyűrűt is, ezt ebben az évben Laár András humorista vehette át. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó elismerést 1975 óta a humor legméltóbb képviselői kapják.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Cseke Csilla