Meghalt Sidney Poitier, az első afro-amerikai Oscar-díjas férfi színész

Meghalt Sidney Poitier, az első afro-amerikai Oscar-díjas színész

94 éves korában elhunyt Sidney Poitier, az első afro-amerikai férfi színész, aki Oscar-díjat kapott. Ezt az elismerést a Nézzétek a mező liliomait című filmben nyújtott alakításáért nyerte el 1964-ben, amivel még egy Golden Globe díjat is bezsebelt.

Sidney Poitier Miamiban született 1927. február 20-án. A színészet előtt számos más munkája volt, dolgozott építőmunkásként, eladóként, dokkmunkásként.

Eleinte színházaknál is dolgozott, majd egy beugrásnak köszönhetően lett állandó színész, 1946-ban pedig már a Broadwayn debütált. 1949 óta Hollywoodban szerepelt és 1950-től látható filmekben.

Egyebek mellett A megbilincseltek moziban Tony Curtis partnereként, amely szerepért első fekete férfi színészként Oscar-díjra jelölték és megkapta a BAFTA-díjat.

Láthattuk a Forró éjszakában, a Találd ki, ki jön ma vacsorára és A Sakál című produkciókban is

1964-ben Oscar-díjat kapott a Nézzétek a mező liliomait című filmben nyújtott alakításáért.

 

 

1969-ben a First Artists Productions egyik alapítója volt. 1971 óta filmrendezőként is alkotott (Dutyi dili és a Ki kém, ki nem). 1994–től a Walt Disney Corporation igazgatótanácsának elnöke volt.

Még életében hidat nevetek el róla a Bahamákon, ahol élt, 2021-től pedig egy arizonai filmiskola is az ő nevét viseli.

 

 

Roni, ATEMPO.sk