Ma van A Dal 2022 első válogatója, a Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban tíz produkció látható.
A közmédia dalválasztója új műsorvezető párossal (Rókusfalvy Lili és Király Viktor), megújult zsűrivel (tagjai Wolf Kati, Egri Péter, Ferenczi György és Mező Misi), valamint élő zenével várja a nézőket.
Az idei műsorban negyven előadó versenyez Az Év Dala 2022 címért. Ismét a magyar zenéké a főszerep, a zsűri pedig újra a közönséggel együtt keresi Magyarország slágerét.
A szombati első válogatóban lép színpadra (az előadókra klikkelve meghallgathatod a dalokat is):
Erdős Fruzsi - Azt beszélik
Kies - Nem félek
Kijube - Holnap majd elhiszem
Majoros Csenge - Földöntúli szerelem
Pankastic! - Hosszú volt a nyár
Prove - Karambol
Ruby Harlem & Roy - Még ma este
Sándor Szofi - 21 Gramm
The Easy Babies - Szerelem
Ya Ou - Zsákutca
Az első válogató extra produkcióját Wolf Kati adja elő.
A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a nézők, amelyek közül márciusban kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A végső győztesről idén is a közönség dönt.
A győztes dal előadója Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, valamint egy tízdalos stúdiólemezt és az egyik felvételhez videoklipet készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik zenei pályájára fordítható nyereménnyel. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó díjat, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!