90 éves korában elhunyt Monica Vitti olasz színésznő, aki az 1960-as években a legsikeresebb olasz filmszínésznők közé tartozott.
Az 1950-es évek közepétől filmez. Michelangelo Antonioni filmdrámáiban nyújtott alakításai révén vált világhírűvé. Az 1960-as évek közepétől átváltott a vígjátékokra, és hazája első számú – tulajdonképpen egyetlen igazi – női komikusa lett. Legnépszerűbb filmjei az 1960-as, 1970-es években készültek.
Maria Louisa Ceciarelli néven született Rómában. Elvégezte a római Színművészeti Akadémiát, ahol 1953-ban kapott diplomát. Az olasz fővárosban, illetve Milánó és Genova színházaiban játszott, és tévés megbízásokat vállalt.
A világot jelentő deszkákon olyanok rendezték őt, mint Franco Zeffirelli és Michelangelo Antonioni.
Utóbbi egy vígjátékban figyelt fel Monicára. Közös színházi együttműködésük legsikeresebb állomása John Van Druten I am a camera című darabjának színrevitele volt. Filmen Antonioni először szinkronfeladatot bízott Monicára: A kiáltásban ő volt Dorian Gray olasz hangja. (Később Pier Paolo Pasolini A csóró egyik szereplőjének hangját szintén Vittivel szinkronizáltatta.)
A fordulatot Antonioni A kaland című alkotása jelentette Vitti számára. A modern filmművészet ezen darabjában, amelyhez a cannes-i filmfesztivál történetének egyik legzajosabb botránya is fűződik, Monica a női főszereplőt keltette életre.
Claudia talán a legszebb nőalak Antonioni filmjeiben, és ez nem utolsósorban Vitti hallatlanul érzékeny játékának köszönhető. A látszólag cselekménytelen filmben Monica az érzelmek széles skáláján játszik, arcának rezdüléseivel hihetetlenül sok mindent képes kifejezni.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
A Mester újabb remekében, Az éjszaka című drámában mellékszerepet alakított: egy unatkozó, gazdag lányt, aki láthatóan belefásult a jólétbe, de lázadás nélkül elviseli azt. A napfogyatkozásban Vittoriát, egy újabb, érzelmileg labilis nőfigurát formált meg, aki számára az Alain Delon megformálta szereplő sem jelent menekvést magánélete problémái elől. Különösen érdekes volt a szerepformálása a Vörös sivatagban, amely Antonioni első kísérlete volt a színes filmmel. A Vitti által játszott neurotikus Giuliana számára elviselhetetlennek tűnik a sivár, egyhangú ipari város, Ravenna, az alkalmazkodást pedig a körülötte lévőkkel szembeni érzelmi problémái is nehezítik. A Vörös sivatag érdekes vonása még, hogy amíg a korábbi Antonioni-filmekben a szereplők egymáshoz való viszonyának ábrázolása dominált, addig itt előtérbe került a főhős és környezete kapcsolatának bemutatása.
Monica átnyergelése a drámákról a komédiákra egyáltalán nem hirtelen történt: már az Antonioni-filmek idején is vállalt vígjátéki felkéréseket, de ezek a produkciók eleinte alkalmi kitérőknek tűntek csupán. A manapság inkább erotikus botrányfilmjeiről ismert Tinto Brass szatírája, A repülő csészealj jelentette a fordulópontot: ebben Monica először játszott Alberto Sordival, aki egyik kedvenc partnere és rendezője lett.
A csalfa nőkről szóló két szkeccsfilm, a Cicababák és a Tündéri nők közül az előbbi volt a híresebb, köszönhetően az olasz cenzúra álszent felháborodásának. A tekintélyes rendező, Joseph Losey – egy évvel megelőzve Roger Vadim híres Barbarella című filmjét – egy képregényhősnő, Modesty Blaise szerepét bízta Vittire. A színésznő élvezettel komédiázott a szerepben, de a film nem lett túl sikeres, és sokan úgy vélték, Monicához se illett a szerep.
Kirobbanó sikert aratott viszont Mario Monicelli Lány pisztollyal című filmjében mint a szicíliai Assunta, aki hűtlen csábítója után utazik Londonba, hogy megölje a férfit. Alberto Sordi rendezése, a Szerelmem, segíts! újabb sikert hozott a színésznőnek. Azért a drámával sem szakított teljesen: több komédiájának is van drámai vonulata. Példaként említhető Ettore Scola Féltékenységi dráma című filmje, melyben Marcello Mastroianni és Giancarlo Giannini mellett ő a szerelmi háromszög csúcsa, vagy akkori élettársa, Carlo Di Palma operatőr rendezése, a Teresa, a tolvaj. Luigi Magni irányítása alatt a híres operahősnő, Tosca szerepét is eljátszotta. A Ninì Tirabusciò: la donna che inventò la mossa című filmben ugyancsak dalra fakadt. Főszerepet vállalt Jancsó Miklós első olasz filmjében, A pacifista című drámában is. A várva várt közös munka a magyar rendezővel azonban mindkét fél számára csalódást okozott, ráadásul a témájában a korát megelőző alkotás megbukott. Örömmel tett eleget Luis Buñuel felkérésének, és kicsiny szerepet játszott A szabadság fantomja című filmben.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
A Magyarországon is jól ismert Éjfélkor indul útjára a gyönyör című vígjátékban egy temperamentumos nőt alakított, akit azzal vádolnak, hogy egy vita hevében megölte férjét. Partnerei: Vittorio Gassman, Claudia Cardinale és ismét Giancarlo Giannini. Ellenállhatatlanul komédiázott mint válni készülő feleség a Narancsos kacsasült című vígjátékban nagyszerű partnere, Ugo Tognazzi oldalán. Alakításáért több díjat is kapott.
Díjjal ismerték el szerepformálását mint bigámista feleség a Szerelmeim című filmben is. André Cayatte Államérdek című rendezésében ismét a drámai műfaj felé tett kitérőt, ahová Antonioni is visszacsábította Az oberwaldi titok női főszerepével. A Jean Cocteau-műből készült hosszadalmas kamaradráma ma már leginkább arról nevezetes, hogy Antonioni a videotechnika lehetőségeivel kísérletezett benne.
1986 óta Vitti mint docens ténykedik a Silvio D’Amico Színházművészeti Akadémián.
Megpróbálkozott a rendezéssel is, de a Titkos botrány című filmje nem lett sikeres se a kritika, se a közönség körében. 1997-ben II. János Pál pápa magánkihallgatáson fogadta őt, valamint Sordit és Gassmant: a három művész lemezfelvételt készített a Szentatya 1957 és 1975 között írt verseiből.
A művésznő magánélete mentes volt a botrányoktól. Hosszabb ideig élt együtt előbb Antonionival, majd Carlo Di Palma operatőrrel. Az 1980-as évektől a nálánál 16 évvel fiatalabb Roberto Russo rendező volt a társa, akihez 1995-ben feleségül ment.
A színésznő hosszú évek óta betegeskedett, 2001-ben vissza is vonult a filmezéstől.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Komáromi Jókai Színház
