Kétszáz jelentkezés érkezett az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre

Kétszáz jelentkezés érkezett az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre

Kétszáz jelentkezés érkezett az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, amelyet hegedű, brácsa és cselló kategóriában rendeznek június 17. és 26. között Debrecenben.

A 45 ezer euró összdíjazású versenyre 5 kontinens 43 országából 200 fiatal muzsikus jelentkezett.

A jelentkezők, akik között amerikai, izlandi, német, örmény, üzbég és új-zélandi muzsikus is van, a háromfordulós verseny előtt videós előválogatón vesznek részt a versenyzők. A jelentkezők legkésőbb február 28-ig kapnak tájékoztatást az előválogató eredményéről. Ekkor derül ki az is, hogy kik kezdhetik meg az élő versenyt júniusban.

A verseny négy fordulóból - előválogató, elődöntő, középdöntő és döntő - áll, a hegedűsök, brácsások és csellisták ugyanabban a kategóriában versenyeznek. A zsűri maximum 18 versenyzőt juttat tovább a középdöntőbe, köztük legalább 3-3 hegedűst, brácsást és csellistát, majd 6 versenyzőt a döntőbe, köztük legalább 1-1 hegedűst, brácsást és csellistát.

Az első fordulóban szólóban lépnek fel a versenyzők, a másodikban pedig zongorakísérettel vagy duóban. A zenekari döntőbe a hat legjobb jut be, ők egy-egy versenyművet adnak elő a debreceni Kodály Filharmonikusok szólistájaként.

A kilenc fős nemzetközi zsűrit a 85 éves Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzora elnökli az első versenyen, körülötte pedig a világ legrangosabb intézményeinek tanárai foglalnak majd helyet: Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Denis Severin (cselló, Genf, Bern), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amsterdam) és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója.

A Kodály Filharmónia Debrecen által rendezett versenysorozat szakmai lebonyolítója a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales.

ATEMPO.sk / MTI