Ma 70 éves Hobo

Hobo (Földes László) Kossuth-, EmeRTon-, Artisjus--díjas előadóművész, blues- és rockénekes Újpesten született 1945-ben. 1963 júniusában érettségizett a veszprémi Vegyipari Technikumban. 1965-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE Bölcsészkarán, magyar- történelem szakon.

1968-ban írta meg első dalszövegét Lakájdal címen. Doleviczényi Miklós protest-énekessel (később Kex) elő is adták a művet. Ezek után újabb szövegeket írt a Kex, majd pedig az Olympia zenekarnak is. A 70-es évek elején szövegeket fordított a Syriusnak, majd többször fel is lépett velük.

1978 áprilisában megalakult a Hobo Blues Band. Ez Hobo elképzelése szerint egy hobbi zenekar, amelynek akkori tagjai a következők voltak: Szakács László (dob), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (gitár), Földes László (ének). Egy évvel a megalakulás után, 1979-ben csatlakozott az addigi állandó vendég, Deák Bill Gyula is és két évre rá megjelent az első és egyetlen kislemeze a bandának. Hamarosan megjelenik az első albumuk Középeurópai Hobo Blues címen.

Hobo a zenekarával és szólóban félszáz lemezt készített.

 

http://www.youtube.com/watch?v=sIBzG_Pyrwk

 

Szólóalbumai

1987 Üvöltés (Allen Ginsberggel közös lemezt)
1987 Amerikai ima
1989 Kivándorlás (Sebestyén Mártával és Cserepes Károllyal)
1991 Magyarország messzire van (József Attila versei)
1993 I Love You Budapest
1995 Kenyerem java
1996 Imák és mantrák (Mózsi Ferenc versei)
1997 Kövek az útról (Rolling Stones dalok magyar szöveggel)
1998 A hetedik (József Attila versei)
1998 A dublini úton (M.É.Z. együttes közreműködésével)
1999 Adjatok a kutyáknak húst (Vlagyimir Szemjonovics Viszockij dalok)
1999 Csavargók tízparancsolata
2001 Blues Jim Morrisonnak (Jim Morrison versek és dalok II.)
2002 Bakaballada (Ghymes együttes közreműködésével)
2004 Ballada a senki fiáról (Faludy György versei)
2006 Tudod, hogy nincs bocsánat (József Attila versei)
2009 Circus Hungaricus
2010 Látja Isten, hogy állok a napon (Pilinszky János versei)
2012 Farkashajsza (Vlagyimir Viszockij művei)
2014 A föltámadás szomorúsága (Ady Endre versei)
2014 Requiem a Bluesért

 

Első önálló előadóestjét 1982-ban a Szkéné Színházban Ascher Tamás rendezésében mutatták be, amely az akkor üldözött és betiltott ellenzéki költő, Eőrsi István írásait tartalmazta, Mártha István zenéjével. Pályafutása során három József Attila-estet is összeállított, műsorra tűzte Francois Villon, Jim Morrison, Vlagyimir Viszockij, Tom Waits, Allen Ginsberg, Ady Endre, Pilinszky János, Faludy György verseit, de több monodrámát is írt.

 

A mai napig aktív, hisz tavaly is két albumát mutattuk be portálunkon is A föltámadás szomorúsága (Ady Endre versei) és a Requiem a Bluesért.

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM