Jelentkezz! - Pulzus tehetségkutató idén is Zorall Sörolimpián

Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, a Pulzus tehetségkutató a Zorall Sörolimpia szerves részévé vált. A tehetségkutatóra bekerült 20 zenekar szakértő zsűri előtt mutatkozhat be, és a Zorall Sörolimpia táborlakói is mindig szép számmal jelennek meg a fesztivál délelőtti programján. A legjobbak, tehát az első három helyezett, pedig a díjakon túl, a következő Sörolimpián már teljes programmal mutatkozhatnak be. A Pulzus tehetségkutatón való részvétel sok zenekar számára ugródeszka, ahogy ezt a korábbi években is láttuk és tapasztaltuk.

A jelentkezéseket emailben várják (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), és az előzetes válogatás után 20 zenekar kap lehetőséget a bemutatkozásra 2015. augusztus 27-én, 28-én és 29-én, Alsóörsön. Jelentkezni február 28-ig lehet. A jelentkezéshez csatolni kell egy zenét mp3-ban, vagy egy Youtube linket, egy fotót és egy rövid biográfiát a zenekarról. Elsősorban saját zenét játszó zenekarok jelentkezését várják, így sajnos tribute és feldolgozást játszó zenekaroknak nem tudnak lehetőséget adni. A nevezési díj 10 000 forint, amit csak a bejutott zenekaroknak kell kifizetni.

 

A zsűri:

Weisz László (Zorall, Kalapács)
Barbaró Attila (Zorall, Junkies)
Gyurcsik György (Rockvilág, Rockpanoráma)
Boltsek Andrea (Accord Management, Metalkilincs)

 

A díjak:

1. díj:
Fellépési lehetőség a Zorall zenekar előtt a Barba Negrában
Fellépési lehetőség a IX. Zorall Sörolimpián
Promóciós videóinterjú a Rocktükör jóvoltából
Interjú a Rockvilág Rádió, Rockpanoráma című műsorában
Interjú a Metalkilincs hasábjain
3 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben

2. díj:
3 számos demo felvétele az Újpest Próbaterem jóvoltából
Fellépési lehetőség a IX. Zorall Sörolimpián
Interjú a Rockvilág Rádió Rockpanoráma című műsorában
Interjú a Metalkilincs hasábjain
2 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben

3. díj:
1 hónap ingyenes próbatermi lehetőség a Csepel Zeneművek próbatermeiben
Fellépési lehetőség a IX. Zorall Sörolimpián
Interjú a Rockvilág Rádió Rockpanoráma című műsorában
Interjú a Metalkilincs hasábjain
Egy profi bandafotó sorozat a Baloo Kattografi jóvoltából

Várják a jelentkezéseket.

aTEMPO.sk