Visszatér A Dal színpadára Ferenczi György – Felvidékiek is bemutatkoznak

Visszatér A Dal színpadára Ferenczi György – Felvidékiek is bemutatkoznak

Az ország egyetlen dalválasztójának utolsó válogatójában szombaton este 19.35-től újabb extra produkciót láthatnak a Duna nézői. Szombat este Ferenczi György Máté Péter-díjas szájharmonika-művész, A Dal 2022 ítésze a zsűriszékét ismét színpadra cseréli, a lánya, Bora, valamint az 1-ső Pesti Rackák társaságában.

Az ország egyik legnagyobb zenei eseménye további izgalmakat és meglepetéseket ígér.

Az este folyamán a királyhelmeci Palágyi Ildikó is bemutatja Pillangó című dalát, valamint a nyitrai Szalay Heni is színpadra áll a Napfonat formációval.

Ez a tíz produkció merettetik meg, hogy az elődöntőbe kerüljön, és Az Év Dala legyen 2022-ben:

Detti - Mihez Kezdjek
Ekanem - Hideg szél
Ketch feat. Pink Edvárd - Börtön
Kontraszt - Éberálom
MattSet - Most vagy soha
Napfonat - Mint a zápor
Palágyi Ildikó - Pillangó
Stage Dives - Bipoláris Egyensúly
Swing à la Django feat. Koszika - Utazás
SwingGirls feat. Niko - Nagy a szívem

A Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta szakmai zsűri mellett a nézőkön múlik a dalok és az előadók sorsa. Hogy melyik lesz Magyarország slágere, az március 12-én, a döntőben kiderül.

ATEMPO.sk