Elhunyt M. Nagy László – a legendás felvidéki fotósra emlékeznek a tévében

Elhunyt M. Nagy László – a legendás felvidéki fotósra emlékeznek a tévében

„Ne kérdezd, honnan jöttem e tiszta szívvel, csak nézd, mit hoztam.“ Cím helyett ezt írta egyik fotója mellé a rárósmulyadi születésű M. Nagy László.

A fényíró nyugdíjba vonulásáig országos lapoknak dolgozott. 1973–1975-ben a nagykürtösi Haladás fotósa, 1975-től a Nő, majd a Štart és a Šport c. hetilapok fotóriportere. Aztán otthagyta a fővárost és Helembára költözött. Ha fotóművésznek titulálták, azt szerényen visszautasította, mondván: ő fotóriporter.

2019. március 15-én a szlovákiai magyarság kulturális örökségének megőrzését szolgáló munkájáért Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Áder János magyar államfőtől.

A legendás fotós 79 éves korában 2022. február 24-én hunyt el.

A Szlovák Televízió Szemtől szemben című műsorának 2016-ban volt a vendége. A beszélgetést – amelyet Bárdos Ágnes készített - az STV Kettes csatornáján ismét láthatják, szerdán 8 óra 5 perckor.

 

ITT NÉZD ONLINE

STV2 (reggel)

ATEMPO.sk