Hodossy Gyula felvidéki költő, író József Attila-díjat kapott

Hodossy Gyula felvidéki költő, író József Attila-díjat kapott

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere művészeti díjakat adott át március 15. alkalmából.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi - költői, írói, irodalomtörténészi - tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült a felvidéki Hodossy Gyula költő, író, szerkesztő, a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó Dunaszerdahely igazgatója is.

Hodossy Gyula Dunaszerdahelyen született 1960. május 3-án. A pozsonyi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett. Gépjárműszerelőnek tanult (1979), majd portásként, postásként, fűtőként, művelődési ház vezetőként, betegápolóként dolgozott Somorján és Dunaszerdahelyen. 1982-ben a Csemadok Kultúrház vezetője volt Érsekújvárott, ahol 1983 nyarán megszervezte a fiatal írók Iródia nevű mozgalmát. 1990-től a Csallóköz kulturális rovatának szerkesztője és a Cserkész havilap főszerkesztője volt. 1992-ben megalapította a Lilium Aurum Könyvkiadót (igazgató). 1996-tól a Katedra Alapítvány igazgatója.

1976-tól jelennek meg cikkei és versei. Főszerkesztője volt többek között 1983–1987 között az Iródia Füzeteknek (betiltották; Kulcsár Ferenccel), 1991–1995 között a Cserkésznek, 1994–1997 között a Katedrának. Több szlovákiai magyar szervezet, intézmény alapítója és vezetője: Iródia (1983–1986), Dunaszerdahelyi Református Gyülekezet (1989-től presbiter, 1995-től gondnok), Magyar Polgári Párt (1995, központi titkár).

1990–1995 között a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke, 1998–1999 között a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának ügyvezető elnöke, 2003-tól elnöke. Nevéhez fűződik 2000-ben a Vámbéry Polgári Társulás (2000–2005 elnök, 2005-től igazgató) és 1998-ban a Vámbéry Irodalmi Kávéház létrehozása.

 

Hodossy Gyula

 

További személyek, akik József Attila-díjat kaptak:

Gáspár Ferenc író, újságíró, szerkesztő, a Coldwell Könyvek Bt. ügyvezetője,
Halmai Tamás költő, esszéista, szabadfoglalkozású irodalmár,
Horváth László Imre költő, író, szerkesztő, a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképzőiskola és Gimnázium tanára,
Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Irodalomtudományi tanszék docense,
Lakatos Mihály író, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője,
Poós Zoltán költő, szerkesztő, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum újságírója,
Tomaji Attila költő, irodalomtörténész.

 

Ők kapták a Liszt Ferenc- és az Erkel Ferenc-díjakat 2022-ben

Ők kapták 2022-ben a Jászai Mari-díjat

Neves művészek kaptak Máté Péter-díjat 2022-ben

Ők kaptak 2022-ben Kiváló és Érdemes Művész kitüntetést

Jeles művészek kaptak kitüntetéseket 2022-ben is nemzeti ünnepünkön

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Kovács Attila / MTI