Hivatásos színház és amatőr csoport, felnőtt-, ifjúsági és gyerekelőadás, monodráma, szatíra és vígjáték egyaránt megtalálható a Füleki Városi Művelődési Központ első félévi színházi kínálatában.
A budapesti Örkény Színház március 31-én mutatja be Füleken Daniela Kapitáňová: PIONÍRSZÍV című előadását.
Az eredetileg februárra tervezett füleki bemutató a járvány miatt elmaradt, melyet most sikerül pótolni. A darab a szerző Könyv a temetőről című regénye alapján készült, melyet Mészáros Tünde fordított magyarra. A tavalyi UDVart fesztivál látogatói a LiteraTúra – Párbeszédek című program keretében részesei lehettek annak a kétnyelvű beszélgetésnek, melyen a könyv szerzőjével és műfordítójával Juhász Katalin és Gabriela Magová beszélgetett, a regényből pedig Marosz Sebestyén és Bandor Éva tolmácsolásában hallhattak részleteket szlovák, illetve magyar nyelven. Ennek a rendezvénynek a folytatása a mostani előadás.
Daniela Kapitáňová regényének főhőse Samko Tále, egy 44 éves, enyhén szellemi fogyatékos, törpe növésű férfi. Samko a szlovákiai Komáromban nő fel a hetvenes-nyolcvanas években, itt járja naphosszat a várost a tolikocsijával, és papírt gyűjt.
Gyerekkora óta nem tesz mást, mint próbál megfelelni a normalitás – vagyis a minden másságot, szokatlant kirekesztő többség – szabályainak; így lesz belőle lelkiismeretes besúgó, aki még azután is jelent, hogy a rendszer eltűnik a történelem süllyesztőjében. Samko groteszk pusztulás-történeteiből apránként rajzolódik ki a „kisember” portréja, akinek nálunk is ismerős mentalitása semmit sem változott a szocializmus megszűnésével. Samko Tále szerepében Bíró Krisztát láthatja közönség.
A füleki színházkedvelők az elmúlt hetekben két nagyszerű előadásnak lehettek részesei a Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében. Február 25-én a Nézőművészeti Kft. mutatta be Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola című színházi szatíráját Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Katona László szereplésével. Egy héttel később, március 4-én a City Reboot Polgári Társulás adta elő Kiss Csaba: De mi lett a nővel? című vígjátékát Szabó Viktor, Culka Ottó és Olasz István alakításában. A gyermek- és ifjúsági előadások is elindultak január-február folyamán. Az alap- és középiskolás diákok a Folt Művészeti Műhely programjának keretében a Vekker Műhely 4 előadásán és színházi-nevelési foglalkozásán vehettek részt, a kisiskolások pedig a Foncsik Énekegyüttessel kiegészült MeseFigurák Bábszínház két előadását nézhették meg.
Az alapiskolás tanulóknak a Csavar Színház március 25-én mutatja be Buták versenye című meséjét, mellyel a Nyári színházasdi című gyermekprogram egyik korábban elmaradt előadását pótolják. A kicsiknek a júniusi gyermeknap alkalmából még három további előadással készül a VMK.
A színház rajongóinak a következő hónapokban is kínálnak előadásokat.
Április 8-án a magyar költészet napjára emlékeznek a Nézőművészeti Kft. produkciójával. Az Ady/Petőfi című előadást – Katona László és Kovács Krisztián előadásában, Scherer Péter rendezésében – a Petőfi-emlékév és Ady Endre születésének 145. évfordulója alkalmából láthatja a közönség.
A Szín-Folk című rendezvény keretében április 22-én a helyi diákszínjátszók, az Apropó és a Zsibongó előadásai tekinthetők meg a VMK-ban. Júniusban Móricz Zsigmond: Sári bíró című népszínműve zárja majd az első félévet.
A színházi előadások a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg a Füleki Városi Művelődési Központ LiteraTúra, Folt Művészeti Műhely, Nyári Színházasdi és Nemzetközi Színházi Fesztivál című programjainak keretében.
ATEMPO.sk