Az év zenekarai között Fischer Iván Fesztiválzenekara – szavazzunk rájuk!

Az év zenekarai között Fischer Iván Fesztiválzenekara – szavazzunk rájuk!

Újabb nemzetközi elismerést kapott a Budapesti Fesztiválzenekar: a világ legrangosabb, komolyzenei felvételeket kitüntető Gramophone-díjának az év zenekara jelöltjei közé választották Fischer Iván együttesét.

A brit magazin 1977-ben alapított díjának viszonylag fiatal kategóriája az egyetlen, amelyben a közönség szavazza meg kedvencét azon tíz szimfonikus formáció közül, amely a szerkesztők szerint az elmúlt évben kiemelkedő zenei felvételt jelentetett meg. A legutóbb egy Brahms-lemezt kiadó BFZ mások mellett a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Állami Zenekarral versenyez az elismerésért.

Az online szavazás június 10-én indult a díj honlapján, és egészen szeptember 7-ig nyitott: addig a magazin hetente mutat be egyet a kiválasztottak közül.

RÉSZLETEK

SZAVAZÁS

A Budapesti Fesztiválzenekar a június 27-i héten lesz a fókuszban, ez idő alatt a Gramophone felületein szinte csak vele foglalkozik, emellett koncertfelvételeket is bemutatnak a jelöltekről, valamint kétestés online műsorban szakértőik elemzik azok erősségeit. Az év zenekarát október 4-én nagyszabású díjátadón jelentik be Londonban.

 

Budapesti Fesztiválzenekar

 

A jövőre negyvenéves együttes jelölése annak is köszönhető, hogy rendszeresen turnéznak Európában, legutóbb Olaszországban, Németországban és Belgiumban jártak, és Udinétól Bariig, Hamburgtól Brugge-ig, mindenhol óriási sikert arattak.

„A turné több állomásán is felállva tapsolták zenekarunkat és meghívott szólistáinkat, sőt Hamburgban, ahol az évad legkeresettebb koncertjét adtuk, a stadionokban látható hullámzással fejezte ki tetszését a közönség, amire korábban sosem volt példa” – mondta el Erdődy Orsolya, a BFZ menedzser-igazgatója.

A hangos ovációk mellett Bari jövőre visszavárja a zenekart, és a szintén új helyszínnek számító Reggio Emilia gyönyörű színházában is sikerrel mutatkoztak be. A hétállomásos turnén a Fesztiválzenekar a mindössze 25 éves, francia zongorista, Alexandre Kantorow, a szintén fiatal német szoprán, Mirella Hagen, valamint Lisztes Jenő cimbalmos vendégszerepléseivel adott elő Schubert-, Beethoven-, Mahler- és Liszt-darabokat. A koncerteken a magyar diplomácia is képviseltette magát: Hamburgban a berlini, Brugge-ben a brüsszeli magyar nagykövet fogadta szeretettel a BFZ muzsikusait.

A sűrű turné után hamarosan újra próbálnak, hiszen a Hősök terén ismét ingyenes nyári hangversennyel búcsúzik az évadtól a Fesztiválzenekar. Június 18-án egy Bach-szvit után a híres amerikai zeneszerző, Philip Glass művének európai bemutatóját hallhatja tőlük a közönség. A filmzenéiről is ismert Glass az indiai jógi, Srí Rámakrisna életét bemutató, nagyszabású oratóriumát Fischer Iván vezényli, magyar és külföldi énekesek mellett közreműködik a Cantemus Vegyeskar.

ATEMPO.sk / BFZ