Fiatalon elhunyt Ducsai Szabolcs trombitás, aki Oláh Ibolyával A DAL színpadán is zenélt

47 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Ducsai Szabolcs trombitás – adta hírül a Magyar Jazz Szövetség.

A fiatal zenész a Budapest Jazz Orchestra és a Studio 11 állandó tagja volt. Az év elején A DAL színpadán is láthattuk, ahol Oláh Ibolyát kísérte. Operatőr, fotós, vágó is volt, többek közt Gájer Bálint Backstage Porté adásain is ő dolgozott.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Ducsai Szabolcs 1975-ben született Budapesten, zenei tanulmányait 1990-ben, a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, ahol klasszikus trombitát tanult. 1994-től egy évig az OszK, majd 1995-2000-ig Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékére járt, Fekete-Kovács Kornél tanítványaként.

Tagja volt a Tax Free, a Ladánybene 27 és a Cool Miners zenekaroknak, valamint játszott a Royal Big Band-ben és a Bem Big Band-ben is.

A jazz zene a legkedvesebb műfaj volt számára, mert improvizatív jellege miatt ebben tudta legjobban kifejezni magát.

"Imádkozom, hogy a zene csatornája létrejöjjön, és ezáltal közvetíthessük a zenét!" - vallotta.

ATEMPO.sk / BMC
Fotó: Oláh Ibolyá Facebook oldala