Elkezdődött a nemzetközi muzsikustábor Balassagyarmaton – koncertekkel is készülnek

Elkezdődött a nemzetközi muzsikustábor Balassagyarmaton – koncertekkel is készülnek

Elkezdődött a Zene határok nélkül elnevezésű nemzetközi muzsikustábor, verseny és művészeti fesztivál Balassagyarmaton, a programot 35. alkalommal rendezik meg a Nógrád megyei városban.

Ember Csaba, a Balassagyarmati Dalegylet művészeti vezetője elmondta: nyolcvan hallgató tanul a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában zajló táborban. A diákok alap-, közép- és felsőfokon tanulnak zenét, sokuk már bizonyította tehetségét versenyeken. A fiatalok elsősorban Magyarországról érkeznek, de erdélyi, francia, német, japán, és kínai diák is részt vesz a 31-ig tartó képzésen.

A muzsikustábor a zenei kurzusok mellett bemutatkozási lehetőséget is ad hangversenyeken, közös szerepléseket a tanárokkal, segíti a felkészülést zenei versenyekre, Balassagyarmat város lakosságának pedig klasszikus zenei hangversenykínálatot nyújt - tette hozzá Ember Csaba.

Július végéig 11 hangversenyt szerveznek. A muzsikustábort hagyományosan az EAR együttes koncertje nyitotta meg szerdán este. A további programban lesz fuvola- és áriaest, Robotka Bertalan és Forgó Benjámin zeneakadémiai hallgatók Chopin estje, hangszeres előadói verseny Weiner Leó és kortárs magyar zeneszerzők műveivel, hangversenyt adnak a tanárok és a hallgatók is, a 30-i zárókoncerten pedig közösen lépnek fel mesterek és tanítványok.

A hangversenyek 19 órakor kezdődnek a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában.

Emellett Mohorán szerveznek fellépést, ahol július 23-án a muzsikustábor tanárai, dákjai és a Balassagyarmati Dalegylet lépnek fel színpadavató műsorral a Mohorai Tolnay Klári Emlékházban.

Nyolc szakot indítanak. A muzsikustábor tanára lesz Tokody Ilona és Muskát András (magánének), Matuz István és Kanyó András (fuvola), Klenyán Csaba (klarinét), Perényi Eszter és Banda Ádám (hegedű), Varga István (gordonka), Eckhardt Gábor, Fenyő Gusztáv és Kiss Péter (zongora), Kiss Péter és Csillag Péter (kamarazene), Ember Csaba (kórus).

ATEMPO.sk / MTI