96 éves korában meghalt Iréne Papas görög színésznő, a Navarone ágyúi és a Zorba, a görög című filmek sztárja, aki a görög szépséget testesítette meg a képernyőn és a színpadon.
A színésznő 1926. szeptember 3-án született. Főiskolai tanulmányait a Drámai Művészeti Főiskolán végezte Athénban. 1948 óta szerepelt színpadon Athénban, majd New Yorkban is.
Az ötvenes évektől szerepelt filmekben, de sztárrá az 1964-es Zorba, a görög című filmmel vált, amelynek címszerepét Anthony Quinn játszotta.
https://www.youtube.com/watch?v=EtsLDQj-c2Y
Iréne Papas hat évtizedes pályafutása alatt mintegy nyolcvan produkcióban szerepelt, köztük a Navarone ágyúi, Az üzenet, az Elektra és az Antigoné című alkotásokban. Olyan neves partnerei voltak a filmvásznon, mint Richard Burton, Kirk Douglas, James Cagney és Jon Voigt. Olaszországban is rendkívül népszerű volt, filmeket és tévésorozatokat is forgatott ott. Az 1968-ban bemutatott, a magyar tévében is nagy sikerrel vetített Odüsszeia című sorozatban ő játszotta Pénelopét.
Marlon Brando halála után árulta el Iréne Papas – a Corriere della Sera olasz lapnak adott interjújában –, hogy ő volt élete nagy szerelme. Olaszországban találkozott vele 24 éves korában. „Szerettük egymást, és ebben a mozinak nem volt szerepe. Nem játszottunk együtt soha egyetlen filmben sem. Ő volt életem nagy szenvedélye, a legjobban őt szerettem és becsültem” – mondta el 2004-ben.
Énekesnőként szintén sikeres volt. 1969-ben egy lemezen 11 Míkisz Theodorákisz-dalt énekelt el. Több alkalommal dolgozott együtt az Oscar-díjas görög zeneszerzővel, Vangelisszel is.
Alakításait számos díjjal ismerték el, 1961-ben elnyerte a legjobb színésznő trófeáját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, 2009-ben pedig Arany Oroszlán-életműdíjat kapott a Velencei Filmfesztiválon.
ATEMPO.sk / kultura.hu, wikipedia
Fotó: wikipedia
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!