Tradíció és dizájn – szlovák-magyar közös kiállítás nyílt

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum ad otthont a Szlovák Népművészeti Központ és a Hagyományok Háza Tradíció és dizájn című kiállításának. A tárlat az év végéig várja a látogatókat.

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Fő utcai kiállítótermében szeptember 20-án népes közönség előtt nyitották meg az ULUV Szlovák Népművészeti Központ és a Hagyományok Háza Tradíció és dizájn - korunkbeli öltözék hagyománnyal ötvözve című közös kiállítását.

Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza Népi Módszertani Műhelyének tárvezetője bevezetőjében kiemelte, hogy példaértékűnek tartja azt a szemléletmódot, ahogyan az ULUV a hagyomány és újítás örök dilemmájára az itt megjelenő tárgyakon keresztül adott választ. Hozzátette, hogy a népi kézművességet képviselő szakemberek és az iparművészek a párbeszéd révén találták meg azt a közös felületet, ami a kölcsönös megértésen keresztül a kreatív alkotófolyamatokhoz elvezetett.

A jeles eseményt megtisztelte jelenlétével Pavol Hamžík, Szlovákia magyarországi nagykövete, aki beszédében a népművészeti elemek rokonságára utalt, s fontosnak tartotta a kultúra összekötő szerepét.

Ezt követően a vendégek megtekintették az emeleti térben berendezett kiállítást.

 

Tradíció és dizájn – magyar-szlovák közös kiállítás nyílt

 

„A Budapesti Szlovák Intézet kereste meg a Hagyományok Házát a bemutató ötletével ­– avat be a kiállítás ötletének születésébe dr. Czingel Szilvia néprajzkutató, kulturális antropológus. – Az ULUV Szlovák Népművészeti Központ vándorkiállítása öt divattervező munkáival ismerteti meg az érdeklődőket. A művészek a szlovák népművészetből merítettek ihletet, így könnyebben érthető, miért a mi intézményünket keresték meg, hiszen nekünk is voltak már hasonló kezdeményezéseink.

A tárlat nagyon formabontó és modern, de a gondos szemlélő választ kap, mi is inspirálta a művészeket. A habán kerámiák díszítőelemei ruhákon és ékszereken jelennek meg, vagy a tradicionális zsindelytető XXI. századi dizájn formájában kap helyet öltözékeken. A fehér ruhák pliszírozása a magyar-szlovák közös hagyományokra is utal. Ez az együttműködés nagyon fontos mindkét fél számára, s úgy tűnik a közeljövőben folytatása is lesz a szlovák fővárosban.”

A kiállításon öt szlovák tervező munkái láthatóak: Marcel Holubec, W., Martin Hrča, Mišena Juhász, Ľubica Poncik és Henrieta Tholt.

Csermák Zoltán, ATEMPO.sk
Fotó: Szilárd Katalin