Merőben más területen kezdte pályafutását Jászai Mari-díjas színművészünk

Merőben más területen kezdte pályafutását Jászai Mari-díjas színművészünk

Bár gyermekkorában hegedült, mindig is színész szeretett volna lenni Mikó István. Mielőtt felvették volna a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, egészen más területen dolgozott a Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló művész.

A művészt legtöbben színpadról, illetve szinkronszerepei által ismerik, pályáját eleinte mégis a zene határozta meg – emlékezett vissza a kezdetekre Mikó István színművész az Almárium vendégeként. A Kaláka együttes alapító tagjai között is szerepel, sőt az együttes nevét is ő találta ki.

„Édesapám közreműködésével született meg a név, nála találtam egy kötetet, amelyre az volt nyomtatva, hogy Kaláka könyvtár. Úgy gondoltam a szó jelentése kiválóan leírja azt a közös munkát, amit az együttesben végeztünk” – idézte fel a több mint ötvenéves történetet a művész.

Ma 50 éve, hogy megalakult a Kaláka (+FOTÓK)

„Általános iskolás koromban hegedültem és ma is ez a fő hangszerem. Ha egy dallam eszembe jut, van úgy, hogy most is ezen játszom le magamnak” – árulta el Mikó István, akit szülei a konzervatóriumba szántak, ő viszont inkább a színészi pályára vágyott. A sikeres felvételi előtt azonban merőben más területen dolgozott.

„Jegyeladó voltam a Malévnél. Szerettem kommunikálni az emberekkel, amire volt is alkalmam a jegyirodában” – jegyezte meg a műsorban a színművész.

ATEMPO.sk / MTVA