Tóth Károly nyitotta, Lakatos Rák Viktória zárta a szlovák Sztárban sztár legutóbbi adását (VIDEÓK)

Tóth Károly Gusttavo Lima volt, Lakatos Rák Viktória Cass Elliot bőrébe bújt a Markíza kereskedelmi csatorna Ismerős az arcod című showműsorának múlt vasárnapi adásában.

A zsűri tagjai már akkor felálltak, amikor a színésznő megjelent a pozsonyi Incheba csarnok hatalmas színpadán, olyan tökéletesre sikerült az átalakulása. A műsor utolsó fellépőjeként kiválóan adta elő az amerikai énekesnő Dream A Little Dream Of Me című világslágerét.

VIDEÓ

Tóth Károly Gusttavo Lima Balada Boa című dalának éneklése közben azt is megmutatta, milyen remekül táncol. „Így kell megnyitni egy show-t!” – lekendezett az egyik zsűritag.

VIDEÓ

A szórakoztató műsor végén a zsűri pontszámai alapján Lakatos Rák Viktória állt az élen, ám a versenyzőtársak pontszámainak kiosztása után Liv Bielovič nyerte a fordulót, Miley Cyrus Midnight Sky című dalával.

A szombat délelőtti ismétlést követően, ezen a héten, vasárnap az este 20 óra 30 perckor kezdődő 8. adásban, egy héttel a középdöntő előtt, Tóth Károly Amy Winehouseként énekli majd a Valerie-t, Lakatos Rák Viktória pedig Ava Max Kings & Queens című dalával indul.

 

Az előző hetekről

Ismerős az arcod – MIKA bőrében nyert Tóth Károly az énekes showműsorban

Rák Viki Demi Lovato, Tóth Károly Justin Timberlike bőrébe bújik majd vasárnap este – jól szerepeltek színészeink a szlovákiai Sztárban sztárban (+VIDEÓ)

Jól megy a mieinknek a szlovákiai Sztárban sztár! – Tóth Károly a második, Rák Viki a harmadik volt legutóbb (+VIDEÓ)

Le a turbánnal! – Rák Viki nyerte a szlovákiai Sztárban sztár ötödik adását

Rák Viki Végh Attilával lépett fel, Tóth Károly szólózott – élvezik a Sztárban sztárt a mieink

BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó, videó: TV Markíza