Somorjai és megyeri lett a nívódíjas néptáncegyüttes – végéhez ért a TáncPódium sorozat

Somorjai és megyeri lett a nívódíjas néptáncegyüttes – végéhez ért a TáncPódium sorozat

A hétvége folyamán végéhez ért a TáncPódium – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gálájának sorozata. A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban rendezték meg az esemény döntőjét, ahol 9 együttes lépett színpadra és mérettette meg magát.

Az egyes fellépések alatt Németh Dénes és zenekara húzza a talpalávalót a kiváló táncosoknak.

 

A szakmai zsűri döntése alapján megszületett a végeredmény:

A 2021/22-es évad nívódíjas felnőtt együttese a somorjai Csalló Néptáncegyüttes lett.

Az együttes fellépési lehetőségben részesül a Vichodnai Folklórfesztiválon, továbbá lehetőséget kap egy önálló gálára a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó keretén belül.

A 2021/22-es évad nívódíjas gyermek együttese a Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes lett.

 

Somorjai és megyeri lett a nívódíjas néptáncegyüttes – végéhez ért a TáncPódium sorozat

 

Az együttes fellépési lehetőségben részesül a Vichodnai Folklórfesztiválon, meghívásban részesül a budapesti Gyermek Néptáncantológiára, továbbá lehetőséget kap egy önálló gálára a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó keretén belül.

A 2021/22-es évad kimagasló táncosa(i) Bóna Zsolt (Kis Sendergő Néptáncegyüttes) és Nagy Péter (Ilosvai Aszú Néptáncegyüttes), akiknek lehetőség adatik eltölteni egy csodás napot Duna Művészegyüttessel.

 

Somorjai és megyeri lett a nívódíjas néptáncegyüttes – végéhez ért a TáncPódium sorozat

 

Különdíjak is átadásra kerültek:

A Kis Csallóközi Táncegyüttes és a Csallóközi Ifjúsági Táncegyüttes fellépési lehetőségben részesül az Erdélyi Táncháztalálkozón!
Az Ilosvai Aszú Néptáncegyüttes fellépési lehetőségben részesül a Szent Mihály-napi Búcsún Veszprémben!
A Csali Ifjúsági Néptáncegyüttes fellépési lehetőségben részesül a Miavai Nemzetközi Folklórfesztivalon!
A Kis Sendergő Néptáncegyüttesnek lehetőség adatik eltölteni egy remek napot a Magyar Állami Népi Együttessel!
A Megyer Néptáncegyüttesnek lehetőség adatik eltölteni egy fantasztikus napot a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel!
A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes a Néptáncosok Kellékboltjának vásárlási utalványában részesül!
Zsoldos Viktória különdíjban részesült, amelyet a kiváló énekes teljesítményével érdemelt ki!
Szabó Miklós különdíjban részesült, amelyet a kiváló táncos teljesítményével érdemelt ki!

 

A Táncfórum - Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének kezdeményezése a szlovákiai magyar néptáncosok szakmai közösségében felmerült hiányt, űrt kívánják betölteni. A legkisebb tánccsoportoktól a legnagyobb műhelyekig mindenkinek lehetősége nyílik egy szakmai alapokon nyugvó, többfordulós minősítő rendezvényen megmutatnia magát. A háromfordulós rendszernek köszönhetően a kisebb együttesek is szakmai visszaigazolást kapnak és fejlődési lehetőséghez jutnak jelentős, országos rendezvények keretein belül.

Gratulálunk mindenkinek!

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Csicsmann Róbert, Facebook