Döntőben a magyarok a Markíza televízió vasárnap esti showműsorában

Döntőben a magyarok a Markíza televízió vasárnap esti showműsorában

Számos meglepetést hozott a Markíza kereskedelmi televízió Ismerős az arcod című showműsorának utolsó előtti része. Martin Nikodým műsorvezető énekelt az egyik megbetegedett versenyző helyett, Végh Attila zsűritag konferálta fel őt. Tóth Károly lett az első a zsűri pontszámai alapján, ám a versenyzőtársak pontjainak kiosztása után a második helyen végzett. Lakatos Rák Viktória harmadik lett a szlovákiai Sztárban sztár speciális cseh – szlovák estjén, október 30-án. És ez még nem minden!

A mieink a műsor végén kerültek sorra. Előbb Tóth Károly bújt Marián Kochanský bőrébe és Jana Kovalčíková társaságában – aki Miroslav Žbirkát személyesítette meg – énekelték a „Každý deň budú vraj Vianoce” című dalt, amelytől „elolvadt” a zsűri, majd Lakatos Rák Viktória tarolt Lucie Vondráčková „Vítr” című slágerének előadásával. „Ez olyan volt, mint egy tornádó” – lekendeztek a zsűritagok.

VIDEÓ (Tóth Károly)

VIDEÓ (Lakatos Rák Viktória)

 

Rák Viki és Tóth Károly

 

A műsor végén, amely egyben a szeptember 4-én indult hetedik évad középdöntője volt, következett az Ismerős az arcod idei legfontosabb pontozása. A döntő négyesbe való bejutás volt a tét. A táblán megjelentek a pontszámok, és kiderült, hogy Adam Pavlovčin és Liv Bielovič mellett,

Lakatos Rák Viktória és Tóth Károly lesznek a november 6-ai döntő résztvevői a Markíza csatornán este fél kilenckor kezdődő show-ban.

A műsor wikipédia oldalán található információk szerint Lakatos Rák Viktória Jennifer Lopezként a Jenny on the Block című dalt adja majd elő. Tóth Károly Leonard Cohen lesz.

Vajon örömünkben vele énekelhetjük a Hallelujah című világslágert?

 

Az előző hetekről

Ismerős az arcod – MIKA bőrében nyert Tóth Károly az énekes showműsorban

Rák Viki Demi Lovato, Tóth Károly Justin Timberlike bőrébe bújik majd vasárnap este – jól szerepeltek színészeink a szlovákiai Sztárban sztárban (+VIDEÓ)

Jól megy a mieinknek a szlovákiai Sztárban sztár! – Tóth Károly a második, Rák Viki a harmadik volt legutóbb (+VIDEÓ)

Le a turbánnal! – Rák Viki nyerte a szlovákiai Sztárban sztár ötödik adását

Rák Viki Végh Attilával lépett fel, Tóth Károly szólózott – élvezik a Sztárban sztárt a mieink

Tóth Károly nyitotta, Lakatos Rák Viktória zárta a szlovák Sztárban sztár legutóbbi adását (VIDEÓK)

Viktória szexi Ava Max, Károly menő Amy Winehouse – Ilyenek voltak a mieink az Ismerős az arcodban

BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó, videó: TV Markíza