Lakatos Rák Viktória széttáncolta az Incheba Arénát! – Magyar színésznő nyerte a szlovák Markíza televízió showját

Látványos fináléval ért véget vasárnap a Markíza kereskedelmi televízió Ismerős az arcod című showműsora. A szlovák Sztárban sztár tizedik részében Lakatos Rák Viktória színművésznő és Tóth Károly színművész is a döntősök között szerepeltek. Tóth Károly Leonard Cohenkét énekelte a Hallelujah című világslágert, a 4. helyen végzett. Lakatos Rák Viktóriának győzelmet hozott Jennifer Lopez és a „Jenny from the Block”.

Vidám perceket és megható pillanatokat egyaránt hozott a november 6-án este közvetített finálé. A szerkesztők visszajátszották valamennyi induló emlékezetes pillanatait, ők pedig olykor könnyekig meghatódva köszönték meg a lehetőséget, a stáb, a felkészítők, a maszkmesterek, a tánckar, a zsűri munkáját.

 

Tóth Károly

 

A két szlovákiai magyar induló a műsor vége felé került sorra. Előbb Tóth Károly állt a kamerák, a zsűri és a közönség elé, amelynek soraiban hozzátartozói is helyet foglaltak.

VIDEÓ

„Most veszem csak észre, hogy mi történt velem a tíz hét alatt, egy teljesen más Tóth Károly lettem. Új barátokra leltem itt és sokat tanultam a showbizniszről”

– vallotta be a produkció előtt Martin Nikodým műsorvezetőnek, hozzátéve, hogy Leonard Cohen slágerét gyakorolva most először nem érzett trémát, szinte magától jött a dal. A Hallelujah előadása után állva tapsolt a zsűri és a közönség is.

 

Rák Viki

 

A négy döntős közül utolsóként következett Lakatos Rák Viktória, akiről Martin Nikodým megjegyezte, a tíz adás során legalább ötven kilogramm bizonytalanságot leküzdött.

„Vártam minden egyes fordulót, hogy mi sikerül és mi nem. Igyekeztem mindent humorral venni, és mindent nagyon élveztem”

– árulta el a színművésznő, aki elsősorban férje (Lakatos Róbert brácsaművész, zeneszerző, a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója a szerk. megj.) támogatását köszönte meg és azt, hogy kibírta ezt a tíz hetet a gyerekekkel, majd külön köszönetet mondott Jana Daňová-Bugalovának, a show korrepetítorának és Miňo Kereš koreográfusnak. Elárulta, azért választotta Jennifer Lopez slágerét, hogy sok táncossal, nagy látvánnyal adja elő. „Nagy lesz, és ott lesz mindenki” – ígérte a nézőknek Martin Nikodým.

VIDEÓ

És igaza lett. Lakatos Rák Viktória széttáncolta a show felvételeinek otthont adó pozsonyi Incheba Arénát! „Szebben nem is búcsúzhattál volna a műsortól“ – lelkendezett a műsorvezető, miközben az egész aréna állva tapsolt.

A zsűri szuperlatívuszokban dicsérte a színművésznő teljesítményét. „Nem is gondoltam volna, hogy Ildikó a Szomszédok sorozatból ilyesmire képes“, „Ez nagyon ült neked!“, „Ma este valamennyi nőért táncoltál“ – hangzottak a vélemények.

 

A zsűri

 

Mielőtt kihirdették a helyezéseket, fergeteges szuperprodukció következett, amelyben a zsűritagok – közöttük a bősi származású Végh Attila MMA harcművész, aki basszusgitározott – is szerepeltek: a Gipsy Čáve egyik slágerét adták elő.

Nem sokkal éjfél előtt azután miden kiderült. Tóth Károlyt, Liv Bielovičot és Adam Pavlovčint megelőzve, Lakatos Rák Viktória nyerte az Ismerős az arcod hetedik évadát. A meghatódott színésznő – akivel hamarosan interjút közlünk – az aranyozott konfetti-esőben még egyszer köszönetet mondott férjének és a műsor valamennyi alkotójának.

 

Rák Viki

 

Így ért véget az idei szlovák Sztárban sztár, amelyben 130 kilogramm szilikont és valamivel több gipszet használtak fel a maszkok elkészítéséhez és csak a tánckarnak 500 jelmezt varrtak, az indulók pedig az összesen 80 fellépéshez, több kilométer hosszú szöveget tanultak meg. Megérte. Mi nagyon jól szórakoztunk.

 

Az előző hetekről

Ismerős az arcod – MIKA bőrében nyert Tóth Károly az énekes showműsorban

Rák Viki Demi Lovato, Tóth Károly Justin Timberlike bőrébe bújik majd vasárnap este – jól szerepeltek színészeink a szlovákiai Sztárban sztárban (+VIDEÓ)

Jól megy a mieinknek a szlovákiai Sztárban sztár! – Tóth Károly a második, Rák Viki a harmadik volt legutóbb (+VIDEÓ)

Le a turbánnal! – Rák Viki nyerte a szlovákiai Sztárban sztár ötödik adását

Rák Viki Végh Attilával lépett fel, Tóth Károly szólózott – élvezik a Sztárban sztárt a mieink

Tóth Károly nyitotta, Lakatos Rák Viktória zárta a szlovák Sztárban sztár legutóbbi adását (VIDEÓK)

Viktória szexi Ava Max, Károly menő Amy Winehouse – Ilyenek voltak a mieink az Ismerős az arcodban

Döntőben a magyarok a Markíza televízió vasárnap esti showműsorában

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó és videó: TV Markíza