A felvidéki Bodor Évával és Rost Andreával turnézik Japánban a Magyar Állami Operaház

Mozart daljátékát, A varázsfuvolát Szinetár Miklós 2014-es rendezésében mutatja be 12 állomásos turnéján 2022. október 28. és november 13. között a Magyar Állami Operaház 115 fős együttese Japánban.

A két szereposztással látható produkcióban Rost Andrea Paminaként lép színpadra, a felvidéki Bodor Évát pedig Az Éj királynőjeként láthatja a közönség.

Az OPERA Zenekara ezt követően négy szimfonikus koncertet is ad japán zongoraművészek közreműködésével november 15. és 19. között.

A tizenkét várost, köztük a japán főváros legrangosabb színháztermét, a Tokyo Bunka Kaikant is érintő előadássorozat főbb szerepeiben Rost Andrea és Kriszta Kinga (Pamina), Ujvári Gergely és Mukk József (Tamino), a felvidéki Bodor Éva és Lucie Kaňková (Az Éj királynője), Kovács István (Sarastro), Rezsnyák Róbert és Sándor Csaba (Papageno), Kiss Diána és Nagy Zsófia (Papagena), valamint Szerkován János (Monostatos) lépnek fel. Az OPERA Zenekart és Énekkart Kovács János és Tóth Sámuel Csaba vezényli. A társulat a bő két hét során fellép többek közt Nagojában, Oszakában, és Fukuokában is.

 

A varázsfuvola - Opera

 

A varázsfuvola előadásait követően a Magyar Állami Operaház Zenekara szokásához híven négy hangversenyt is ad, amelyek műsorain Beethoven VIII. szimfóniája és Mozart- zongoraversenyek is szerepelnek. A szlovák Mario Košik és Kovács János által vezényelt estek szólistái Ingrid Fujiko Hemming – az idén 90 éves előadó legutóbb idén márciusban adott koncertet az Eiffel Műhelyházban – és Mami Hagiwara zongoraművészek.

A Magyar Állami Operaház 2001 óta sorrendben 11. japán turnéját valósítja meg Masayuki Kobayashi japán kulturális menedzser és Szinetár Miklós, az OPERA korábbi főigazgatójának együttműködése nyomán. Az együttes legutóbb 2017 őszén járt a felkelő nap országában Donizetti Lammermoori Lucia című operájával Szabó Máté 2016-os rendezésében, Edita Gruberová és Rost Andrea címszereplésével, valamint Szinetár Miklós A denevér című 2001-es operettrendezésével, ami annak idején a szigetországi vendégszerepléseket is útjára indította, és amiben legutóbb Miklósa Erika alakította Adélt.

Roni, ATEMPO.sk