Bodor Éva Dosky-díjas – Három elismerést kapott az idén Erzsébet királynő szerepéért

Prágában, az OPERA fesztiválon, ahol 17 operatársulat 18 különböző előadása szerepelt, a szakkritikusok díját, Szlovákiában a kulturális miniszter díját érdemelte ki a Hontfüzesgyarmatról indult Bodor Éva, első kassai szerepe, Erzsébet királynő megformálásért, Donizetti Roberto Devereux című operájában, amelyet a Kassai Állami Színház Operatársulata mutatott be márciusban. Néhány napja pedig Dosky-díjat kapott a szerepért a jelenleg Japánban turnézó művésznő.

 

Bodor Éva

 

Az két év után ismét megrendezett, 25. jubileumi Dosky-ankétra színikritikusok, színházi szakemberek, újságírók és publicisták szavazatai alapján kerültek jelöltek.

Bodor Éva a Dosky-díjnak abban a kimagasló zenés színházi teljesítmény kategóriájában győzött, ahol a legutóbbi, 2019-es évfolyamban Tóbisz Tituszt jelölték Verdi Otellójának címszerepéért.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

„Nem vártam ekkora sikert” – jelentette ki a díjátadón a világ számos operaházában sikereket aratott énekesnő, aki a kassai előadás alkotóinak, illetve az őt jelölőknek és a rá szavazóknak, valamint családjának és partnerének egyaránt köszönetet mondott. A jubileumi díjátadó másnapján háromhetes turnéra Japánba utazott, ahol Az Éj királynőjét alakítja Mozart Varázsfuvola című operájában, a Magyar Állami Operaház társulatával.

A felvidéki Bodor Évával és Rost Andreával turnézik Japánban a Magyar Állami Operaház

 

Bodor Éva

 

A 2019-es komáromi Lehár Ferenc Énekverseny legjobb primadonnája és az ugyanabban az évben megrendezett érsekújvári Házy Erzsébet Nemzetközi Énekverseny abszolút győztese a Zselízi Magyar Tannyelvű alapiskolában kezdte tanulmányait, ahol Horváth Géza zenetanár és karnagy egyengette útját. Először a zselízi Franz Schubert Gyermekkarban énekelt. Sokat köszönhet a lévai Grébner Margit énektanárnőnek is, aki tizenegy évesen felfedezte tehetségét. Bodor Éva a pozsonyi Állami Konzervatóriumban végzett, majd a pozsonyi Előadóművészeti Egyetem hallgatója volt. Tanulmányai befejezése után kétéves ösztöndíjat nyert a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein operastúdiójában. A papnő szerepében kezdte operaénekesi karrierjét Verdi Aida című operájában.

BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó: archívum